https://kolorline.hu/Rendhagyó programok – Aktív október jótékonyan

Rendhagyó programok – Aktív október jótékonyan

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Októberben rendhagyó módon ünnepli a szépkorúakat Kazincbarcika Város Önkormányzata, valamint a programokat szervező cég a Barcika Art Kft. városunkban.

A szokásoktól eltérően a koronavírus-járvány miatt az eddigieknél is nagyobb figyelmet kell fordítani idős szeretteinkre, éppen ezért a zárt térben szervezett közösségi programokat újszerű, a szabadban is végezhető események, otthon élvezhető receptverseny, totók, kvízjátékok, rajzpályázat, televíziós műsorok, online torna váltják fel.
A szervezők nagy figyelmet fordítanak, hogy a szépkorúak aktívan be tudjanak kapcsolódni egy-egy programba, előtérbe helyezve a napi testmozgás fontosságát, valamint a mentális állapot frissen tartását.
Izgalmasnak ígérkezik a Csónakázó-tó gyönyörű környezetében rendezett „A nagy kapás” fantázianevű horgászverseny vagy pedig a „Senior Kul-túra”, amik jótékony célt szolgálnak. A nevezési díjak összegét és a programokon kihelyezett gyűjtőpontokba befolyt adományokat az SMA1-es típusú betegségben szenvedő Burinda Zsombor gyógykezelésére ajánlják fel.
Mindezeken kívül otthonunkban is kreatívkodhatnak a szépkorúak, hiszen előre meghatározott alapanyagokból és eszközökkel horgolt csengőt készíthetnek. Az elkészített horgolt csengőkért Kazincbarcika Város Önkormányzata csengőnként 100 Ft-tal járul hozzá Zsombor kezeléséhez. A kiscsengőket a későbbiekben támogatói jegyekért lehet majd megvásárolni.
Azok az idősek, akik szabadidejükben továbbra is szeretnének hódolni főzőtudományuknak, bátran jelentkezhetnek majd „A nagyi titkos receptje” elnevezésű versenyre is. A legfinomabb főétel, amely a legszebben lesz tálalva felkerül Ambrózia Étterem és Panzió heti menüjébe. A recepteket és a tálalást igazi szakértők fogják elbírálni.
A szépkorúakat a televízió képernyője elé is várják a szervezők, hiszen kimondottan nekik szóló összeállításokkal, közismert emberekkel készült beszélgetésekkel, tv tornával is készülnek a KolorTV munkatársai.


A nagyi titkos receptje
recept- és tálalási verseny


Ugye nálatok is van olyan recept, amit a nagyi tud a legjobban elkészíteni? Az Idősek Hónapja alkalmából várjuk a főzni vágyó nagymamák jelentkezését, akik nemcsak ízvilágban, de tálalásban is kreatívak. A választott étel kizárólag főétel lehet, amelynek elkészítését dokumentálni szükséges!
Jelentkezni a recept és 3 db fotó beküldésével, név és elérhetőség megjelölésével a rendezveny@barcikaart.hu e-mail-címen lehet, amely képeken jól látszik a választott főétel készítése és készítője. Kérjük a tálalt ételről külön fotót készítsenek!
Jelentkezési határidő: 2020. október 1-20.
A zsűri tagjai: Pelyhéné Koós Henrietta, az Ambrózia Étterem és Panzió tulajdonosa
Plopp Attila, az Ambrózia Étterem és Panzió séfje
A nyertes főétel 1 hétig felkerül az Ambrózia Étterem és Panzió étlapjára, emellett az 1-3. helyezett 5.000 Ft értékű Ambrózia utalványt kap ajándékba.
Eredményhirdetés a Kolorhét újságban és a www.kolorline.hu oldalon.
A pályázat fő támogatója az Ambrózia Étterem és Panzió.


„Mesélj képekben a nagyszüleidről!”

A Barcika Art Kft. Gyermekek Háza - Kézművesház rajzpályázatot hirdet három kategóriában.
Téma: Mesélj képekben a nagyszüleidről!
Rajzold, fesd meg egyik kedvenc élményed nagyszüleiddel!
Kategóriák:
1.      kategória - óvodás korosztály
2.      kategória - általános iskola 1-2. osztály
3.      kategória - általános iskola 3-4. osztály

Pályázati feltételek:
A rajzpályázatra A4-es méretű, bármely technikával készített rajz és festmény, akár vegyes technikával készült alkotás, vagy annak fotója vagy digitális másolata küldhető.
Egy alkotó egy alkotással pályázhat.

Az alkotásokat személyesen a Mezey István Művészeti Központ információs pultjánál, vagy a rendezveny@barcikaart.hu e-mail-címen lehet benyújtani!
Az alkotáson, az e-mailben legyen feltüntetve a mű címe, a pályázó neve, életkora, elérhetősége, iskolája és a pályázat kategóriája.
Beérkezési határidő: 2020. október 26.
Eredményhirdetés: 2020. október 30-án
a Barcika Art Kft. és a Gyermekek Háza - Kézművesház Facebook-oldalain, illetve a nyerteseket egyénileg is értesítjük.
A pályamunkákat szakértő zsűri bírálja el, - az értékelés és díjazás kategóriánként történik.
Nyeremény:
        I. helyezett    15.000 Ft
        II. helyezett   10.000 Ft
        III. helyezett  5.000 Ft
összértékű Decathlon utalvány
és barkács ajándékcsomag.
A pályázat kiírója a beküldött alkotások kiállítási, felhasználási, publikálási, másolási, sokszorosítási jogát fenntartja.


„Apró-poéták”
történetíró pályázat gyerekeknek


Az Idősek Hónapja alkalmából a Barcika Art Kft. várja minden olyan kisiskolás (2-4. évfolyam) fogalmazását, akik szívesen megosztanák történetüket, élményeiket, amelyeket nagyszüleikkel éltek át. A fogalmazás terjedelme maximum 2 A/4-es, kézzel írott vagy gépelt oldal, betartva a klasszikus formát (bevezetés, tárgyalás, befejezés).
Beérkezési határidő: 2020. október 31.
A történeteket személyesen a Mezey István Művészeti Központ információs pultjánál, vagy a rendezveny@barcikaart.hu e-mail-címen lehet benyújtani.
Egy pályázó egy történettel pályázhat.
A fogalmazáson legyen feltüntetve a történet címe, a pályázó neve, életkora, elérhetősége, iskolája.
Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2020. november 06. - a Barcika Art Kft. facebook oldalain, illetve a nyerteseket egyénileg is értesítjük.
A zsűri elnöke:
R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas írónő.
A pályázat fő támogatója az Álomgyár Könyvesboltok.
Nyeremény:
        I. helyezett    15.000 Ft
        II. helyezett   10.000 Ft
        III. helyezett  7.000 Ft
értékű könyvcsomag.

A pályázat kiírója a beküldött alkotások felhasználási, publikálási, másolási, sokszorosítási jogát fenntartja!
Hajrá apróságok! Írásra fel!


„Kreatív nagyszülők”
Alkossunk kreatívan Zsomborért!


Horgoljunk együtt! Fehér horgolt kiscsengők készítésével egy nemes ügyet támogatunk, Burinda Zsombor SMA1-es gerincvelői izomsorvadásos kisfiú gyógykezelését. Az elkészült alkotásokat átadjuk a Zsombit segítő Angyalok Jótékonysági Licit csoportnak további értékesítés céljából, valamint minden leadott kiscsengő után Kazincbarcika Város Önkormányzata plusz 100 Ft-ot átutal a Szép jövőért Zsombornak Alapítvány számlájára.
Leadási határidő: 2020. december 4. - a Mezey István Művészeti Központ információs pultjánál

Elkészítési útmutató videó: 

 


Ha segíteni szeretne, csatlakozzon kezdeményezésünkhöz! Horgolótűkkel elő! Segítsünk, hogy Zsombi a lehető legteljesebb életet élhesse!


Naprakészen Kazincbarcikáról

Az alábbi totó megfejtői között három páros belépőjegyet sorsolunk ki Prof. Dr. Bagdy Emőke október 19-ei Pszichofitness: kacagj, kocogj, lazíts, érints, segíts! című előadására. A válaszokat könnyen megtalálja, ha figyelemmel kíséri médiafelületeinket.
A helyes megfejtését október 10-éig várjuk a kolorhet@gmail.com e-mail-címre, vagy levélben a szerkesztőségünk címére: 3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 1/A.
Telitalálatra fel!

A totó letölthető: ITT

idősek hónapja

Kedves Érdeklődők!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az Egressy Béni Művelődési Központba meghirdetett Légy jó mindhalálig című előadás a Szlovák Kormányzat járványügyi  intézkedéseire tekintettel - egy későbbi időpontban kerül bemutatásra! Az előadás új időpontjáról, a járványhelyzet változásának függvényében, azonnal értesítjük Önöket! A megvásárolt belépőjegyek, az új időpontra érvényesek, valamint felmerülő igény esetén visszaválthatóak személyesen, 2020. október 7. és december 10. között a Mezey István Művészeti Központ (3700 Kazincbarcika, Rákóczi tér 09.) jegypénztárában, nyitvatartási időben!

Köszönjük megértésüket, türelmüket!

További híreink

Megérkezett a második külföldi orvos: Favour doktornő is beköltözött szolgálati lakásába Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 03. 15:42

Átvette szolgálati lakását a Kazincbarcikai Kórház második újonnan érkező külföldi orvosa, Favour doktornő. A fiatal szakorvos a következő hetekben áll munkába az intézmény belgyógyászati osztályán, ezzel pedig folytatódik a város és a kórház közös erőfeszítése a térség egészségügyi ellátásának megerősítése érdekében.

Új tanév, új ritmus a közlekedésben – rendőrök és rendészek a forgalmas iskoláknál

Dátum: 2026. szept 02. 18:00

Szeptember 1-jétől egész hónapban rendőrök és rendészek segítik a biztonságos közlekedést több kazincbarcikai oktatási intézmény környékén. Az iskolakezdés minden évben új ritmust ad a városi közlekedésnek: reggelente egyszerre indulnak útnak a diákok, a munkába sietők, valamint azok a szülők is, akik autóval viszik iskolába gyermekeiket. Az országos tapasztalatok szerint a tanév indulásával jelentősen nő az autós- és gyalogosforgalom, ezért a rendőrség fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől.

Ünnepi tanévnyitó és új sportpálya a Szent György iskolában 

Dátum: 2026. szept 02. 11:19

Kazincbarcikán idén 351 diák kezdte meg a 2026/27-es tanévet a Szent György Görögkatolikus Általános Iskolában, köztük 57 első osztályos. A szeptember 1-jei tanévnyitó nemcsak az új tanév elindulását jelentette: az intézmény egy új, rekortán borítású sportpályával is gazdagodott, amelyet ünnepélyes keretek között áldottak meg.

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk