https://kolorline.hu/Digitális oktatás a gimnáziumban

Digitális oktatás a gimnáziumban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Egy héttel meghosszabbította a digitális oktatást a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban az iskola vezetősége. Továbbra is több pedagógus és munkavállaló beteg vagy karanténra kötelezett, illetve nőtt a COVID tüneteket mutató diákok száma.

Az intézkedést indokolja még, hogy megyénkben tovább növekedett a megbetegedések száma, a gimnazisták harmada tömegközlekedési eszközön jut el az iskolába, így fokozott fertőzésveszélynek vannak kitéve – áll az igazgató közleményében.

A digitális oktatáson a részvétel kötelező, csak akkor hiányozhatnak a tanulók, ha a betegségük indokolja. A digitális oktatás célja, hogy a további megbetegedéseket megelőzzék, ezért fontos, hogy senki ne menjen el szórakozni, közösségbe, az egymással való találkozást a minimálisra kell szorítani. Ha valakinek gondja van bizonyos tárgyak tanulásával, keresse a szaktanárát, aki segíteni fog a megoldásban.

Megkérdeztünk két gimnazistát, Lillát aki a 11.A osztályba és Tamást, aki a 11.C osztályba jár, hogyan élik meg a digitális oktatás nyújtotta kihívásokat.

Hogyan érintett, amikor megtudtad, hogy digitális oktatás lesz az iskolában?

- Szünet előtt beteg voltam, így már nagyon vártam, hogy visszamenjek az iskolába. Majd kiderült, hogy szünet után online oktatás lesz, amit az osztályfőnökünk is megerősített. Nem örültem neki.

- Nem lepődtem meg ezen a döntésen, már számítottam rá. Egy-két nappal iskolakezdés előtt tudtam meg a hírt a suli oldaláról.

Hogyan zajlik ez a gyakorlatban? Mik a tapasztalataid, mennyivel egyszerűbb vagy nehezebb így a tanulás?

- Az órákat többnyire rendesen megtartják a tanárok, magyaráznak, kérdezhetünk tőlük, ha valamit nem értünk, viszont vannak olyan órák is mint például a matek, amit így sokkal nehezebb megérteni. Dolgozatot a héten biológiából írtunk, ami így talán nem volt olyan nehéz.

- Van olyan tantárgy, amiből sokkal nehezebb így a tanulás, és van olyan, aminél nem számít. Összességében csak bonyolultabb lett így az oktatás.

Mi hiányzott számodra leginkább ezen a héten? Várod már, hogy ismét normál kerékvágásban, tanteremben folyjon az oktatás?

- Nekem legjobban az osztály hiányzik, és hogy újra közösségben lehessek. Várom, hogy visszamenjünk, mert az nem jó, hogy egész nap otthon ülünk és nem mozdulunk ki csak akkor, ha nagyon muszáj.

- Várom a normál tanítást, leginkább a barátok miatt, de saját magam és mások érdekében hosszabb időre is jobbnak látom az online oktatást.

 

További híreink

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 14. 08:29

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk