„Jobb adni, mint kapni”

A képviselő-testület október 22-ei ülésén Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért kitüntető díjban részesült Pásztor Józsefné a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Étkeztetés, Házi Segítségnyújtás intézményegység vezetője. Ennek kapcsán kérdezte lapunk munkatársa.

A koronavírus-járvány nemcsak az egészségügyi dolgozókra ró nagy terhet, hanem az idősellátás területén tevékenykedőkre is. Hogyan érintette a képviselő-testület által odaítélt rangos elismerés?
Váratlanul ért, meglepődtem, enyhén tiltakoztam. Hangot adtam annak a véleményemnek, hogy más biztosan jobban megérdemelte volna. Úgy vagyok vele, az ember teszi a dolgát, nem vár el érte kitüntetést. Ugyanakkor a díj átvételékor örömet és büszkeséget éreztem. Jóleső érzés volt bennem, hogy a szociális szféra dolgozói ebben a nehéz időszakban sem felejtődnek el. Szép-szép ez a kitüntető díj, de meg kell jegyeznem, hogy megbízható, szorgalmas kollégáim nélkül ezt nem érhettem volna el. Valamennyien szeretik a munkájukat, sokszor vissza kell fogni őket, állandóan azon agyalnak, hogyan oldhatják meg az egyes emberek problémáit. Egy gondozónő ahány helyre jár, annyi családja van, a vezetőnek annyi családja van, ahány ellátottunk van. Mindennapi munkánkban a legfontosabb alapelv egymás segítése, a kölcsönösség, szeretet és megbecsülés.

A korábbi években megszokták, hogy a szociális munka napján együtt ünnepelnek az Egressyben, s szívből jövő tapssal jutalmazták a kitüntetetteket. A pandémia azonban ezt is felülírta. A munkatársaitól érkezett-e visszajelzés?
A szociális munka napja a dolgozók körében várva várt ünnep minden évben. Éreztük ennek a hiányát idén, hiszen jó egy kicsit megállni, egymásra figyelni, elvonatkoztatni a szürke hétköznapoktól. Nincs annál felemelőbb érzés, mint a munkatársak előtt átvenni a város-és az intézmény vezetőitől az elismerést. Megmondom őszintén az elmúlt kilenc évben vezetőként könnyebb volt javaslatot tenni a kitüntetésekre. A jobb adni, mint kapni elvet vallom. Bízom benne, hogy 2021 novemberében lesz alkalmunk ünnepelni.

Hogyan alakultak a pályakezdés évei?
Budapesten a Móra Ferenc Egészségügyi Szakközépiskolában érettségiztem 1976-ban, ugyanebben az évben elhelyezkedtem a Semmelweis Egyetem I. Számú Sebészeti Klinikáján. A következő évben okleveles betegápolói végzettséget szereztem. A férjem foglalkozása miatt Keszthelyre költöztünk, ahol üzemorvosi rendelőben, később pedig bölcsődében dolgoztam. Erre a váltásra azért volt szükség, mert időközben nagycsaládos lettem, s rá kellett jönnöm, hogy három fiam mellett az egészségügyben nehezebben láthatnám el feladataimat.

Mikor került Kazincbarcikára a Szociális Szolgáltató Központba?
A keszthelyi évek után Sajókazára költöztünk, s 1993. november 1-jétől dolgozom az akkori Szociális Szolgáltató Központ 3. Számú Idősek klubjában. Mivel a szociális terület új volt számomra, szükségét éreztem, hogy képezzem magam ezen a területen is, ezért jelentkeztem a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol 2006-ban szociális munkás diplomát szereztem. Be kell vallanom, hogy a továbbtanulásomat erősen motiválta az a tény, hogy időközben családom minden tagja diplomás lett, s nem szerettem volna lemaradni, de ez a válasz nálam nem hiúsági kérdés, én vágytam a tanulásra.

Aki az idősellátásban dolgozik, csak óriási odaadással, hittel teheti, mint az élet egyéb területein. Mi volt a motivációja, amikor ezt választotta?
Mint már említettem 1993-ban az I. Számú Idősek klubjában kezdtem dolgozni, mivel akkor ez a lehetőség adódott. Megszerettem ezt a munkát, nagyon pezsgő élet volt abban az időben. Szívesen szerveztünk különböző programokat. Nyílván ezt a munkát csak akkor lehet eredményesen végezni, ha az ember szereti az időseket. Itt volt lehetőségem ennek bizonyítására, illetve sok tapasztalatot szereztem a későbbi vezetői munkámhoz. Az idősek iránti elkötelezettségem a házi segítségnyújtásban teljesedett ki. Egyre többen szorulnak rá erre a szolgáltatásra, egyre idősebbek, betegebbek. Megjelent az ellátottak körében a 60-nal kezdődő korosztály. Érdekességként megemlíteném, hogy a legrégebbi gondozottunk 1989-től veszi igénybe folyamatosan az idősellátás ezen formáját.

Napjainkban a járvány igencsak próbára teszi önöket. Hogyan tudják segíteni a kazincbarcikai időseket? A szakember-ellátottság biztosított-e városunkban, illetve változott-e a szolgáltatást igénybe vevők száma?
Mind az étkeztetésben, mind a házi segítségnyújtásban engedélyezett 180 illetve 140 létszám lefedi az igényeket mind a két területen. A szakember-ellátottság is biztosított, de kritikusabb időszakban ezt a létszámot túl lehet lépni. Ahhoz, hogy maradéktalanul ellássuk sokrétű feladatainkat munkaerő-átcsoportosítás történt a különböző ellátási formák között. Igazi csapatmunkában végezzük a munkánkat nap, mint nap. Az intézményvezetés szigorú eljárásrendet dolgozott ki a pandémia kezelésére, melyet a kollégák betartanak. Nagy gondot fordítunk a fertőtlenítésre, maszkban, kesztyűben dolgozunk a helyszíneken. A tárgyi eszközök rendelkezésre állnak folyamatosan. Ennek köszönhetően a városvezetés által elvégeztetett szűrés során egyetlen pozitív teszteredmény sem született a dolgozók körében.

A kitüntetési felterjesztésben olvashattuk, hogy Sajókazára már nagycsaládosként érkeztek. A magánember Pásztor Józsefné mit oszt meg szívesen családjáról és kedvenc időtöltéséről?
Valóban nagycsaládosként érkeztünk Sajókazára. Férjemmel nagy gondot fordítottunk 3 fiunk nevelésére. Nagyobbik fiam orvos (adjunktus) Szegeden, második gyermekem katonatiszt Budapesten, a legkisebb pedagógus, jelenleg Miskolcon dolgozik a Boschban. Nyolc unokával ajándékoztak meg, a legkisebb 2 hónapos, a legidősebb 10 éves. Végre helyreállt a világrendje, az unokáim között a lányok vannak túlsúlyban. Évente 2-3 alkalommal találkozik a család, általában Szegeden. Férjemmel szívesen kertészkedünk, én inkább a virágokkal szeretek foglalkozni, de a nagy porta elegendő feladatot ad mindkettőnk számára.