https://kolorline.hu/Ritmikus gimnasztika – Kazincbarcikai sikerek

Ritmikus gimnasztika – Kazincbarcikai sikerek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A 2020-as esztendő a Kazincbarcikai Városi Sportegyesület Ritmikus Gimnasztika Szakosztálya számára sem a tervek szerint alakult. A Diákolimpia országos döntőt a kijelölt időpont előtt három nappal lefújták.

Öt nagyszerűen felkészült csapattal szerettekk volna Győrben versenyezni. Sajnos a további tavaszi versenyeket sem rendezték meg a COVID-19 miatt. A tavaszi versenyrendszer egyéni küzdelmei elmaradtak. Ezeket őszre halasztották, így az ősszel szokásos duó, trió csapatversenyeket csak a 2. szinten rendezték meg. A szokatlan helyzetet kreatívan igyekeztek átvészelni. Eleinte videós edzéseket tartottak, majd amikor a szabadtéri mozgást lehetővé tették a jogszabályok, füvön próbálták elvégezni a feladatokat.
– Boldogok voltunk, amikor már teremben is edzhettünk. Jól sikerült alapozás után a lányok már nagyon várták, hogy versenykörülmények között is számot adhassanak felkészültségükről. Szerencsére mindkét hétvégén megrendezték az országos bajnokságot azokban a kategóriákban, ahol érdekeltek voltunk – tudtuk meg Mészáros Judittól, a csapat vezetőjétől.
A tavaszi elmaradt versenyek miatt már nem volt lehetőség regionális versenyeket rendezni, így hatalmasra duzzadtak a létszámok. (egyéni versenyzők: gyermek 2 - 26, gyermek 1 - 67, serdülő - 87, junior 2 - 56, junior 1 - 29, felnőtt - 13, összesen: 278. Duó, trió, csapat: 69. Összesen: 347 fő) A KVSE RG Szakosztály versenyzőinek november első és második hétvégéjén értékes helyezéseket sikerült begyűjteni. A járványhelyzetre való tekintettel a szokásos ünnepélyes eredményhirdetések elmaradtak. Az érmeket és oklevelet az edzők vették át és osztották ki otthon a versenyzőknek. Így dobogós fotók, csoportképek sem készülhettek. 

csapat
Csoportkép a csapatról 

Verseny megnevezése

Helyezés

Minősítés

Név

Felkészítő

3. 2020.11.08.

Törökbálint

Ritmikus Gimnasztika Berczik Sára Emlékverseny

országos döntő

gyermek 1 egyéni verseny 2011

16.

Ezüst

Szabó Barbara

 

22.

Ezüst

Molnár-Berecz Petra

 

Junior 2

egyéni csapatverseny

 

 

2.

 

 

Arany

Bacsó Blanka

Kaulics Viktória

Knittel Inez

Poráczki Georgina

Viszóczky Flóra

Junior 2

egyéni összetett verseny

5.

Arany

Knittel Inez

9.

Arany

Viszóczky Flóra

17.

Ezüst

Kaulics Viktória

38.

Bronz

Bacsó Blanka

43.

Bronz

Poráczki Georgina

Szerenkénti: karika

2.

 

Knittel Inez

 

5.

 

Viszóczky Flóra

Szerenkénti: labda

8.

 

Kaulics Viktória

Junior 1

egyéni csapatverseny

 

5.

 

Bronz

Molnár Anna

Szala Fruzsina

Tábori Renáta

Junior 1

egyéni összetett verseny

5.

Arany

Szala Fruzsina

22.

Bronz

Molnár Anna

23.

Bronz

Tábori Renáta

Szerenkénti: szabad

3.

 

Szala Fruzsina

Szerenkénti: karika

3.

 

Szala Fruzsina

Szerenkénti: kötél

2.

 

Tábori Renáta

Szerenkénti: labda

7.

 

Molnár Anna

 
 

Verseny megnevezése

Helyezés

Minősítés

Név

Felkészítő

2. 2020.11.14.

Törökbálint

Ritmikus Gimnasztika Berczik Sára Emlékverseny és Emlékkupa

országos döntő

Serdülő

egyéni csapatverseny

 

 

 

4.

 

 

 

Arany

Fodor Kamilla

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mészáros Judit

Knittel Lara

Tóth Panna Boglárka

Vörös Luca

Czikora Loretta

 

Serdülő 2009

egyéni összetett verseny

4.

Arany

Fodor Kamilla

15.

Ezüst

Knittel Lara

21.

Ezüst

Vörös Luca

26.

Ezüst

Czikora Loretta

Szerenkénti: szabad

5.

 

Fodor Kamilla

Szerenkénti: karika

3.

 

Fodor Kamilla

Szerenkénti: labda

6.

 

Vörös Luca

Serdülő 2010

egyéni összetett verseny

5.

Arany

Tóth Panna Boglárka

Szerenkénti: szabad

8.

 

Tóth Panna Boglárka

Szerenkénti: karika

4.

 

Tóth Panna Boglárka

Sz 2 gyermek 2 duó

1.

Arany

Dobi Adél

Kurcsik Hanna

Sz 2 serdülő duó

2.

Ezüst

Domán Boglárka

Hoffmann Hanna

 

KVSE pontszerző helyezései:

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

1

4

3

3

6

1

1

2

 

nyertesek
A képen az országos bajnok duó tagjai: Dobi Adél -  Kurcsik Hanna

További híreink

Iszaptalanító akció a Csónakázó-tó és a Tardona-patak találkozásánál

Dátum: 2026. jún 12. 17:09

A Barcika Park Kft. munkatársai vízszintszabályozási munkát végeztek a héten. A Csónakázó-tó vizét a Tardona-patakból tápláló csőrendszer a lassú folyás következtében eliszaposodott. Ennek feltárását és takarítását két napon át végezték az önkormányzati cég munkatársai gépek bevetésével, valamint kézi erővel. A cél az optimális vízmennyiség biztosítása mind a tóban, mind a patakban.

Az Építők útján folytatódik a kátyúzás

Dátum: 2026. jún 11. 13:55

A szakemberek már az utolsó belvárosi, főbb közlekedési útvonalon javítják a hibákat Kazincbarcikán. A munkálatok az Építők útján várhatóan jövő héten fejeződnek be, ezt követően a kisebb, pontszerű hibák megszüntetésére kerül sor.

Ideiglenes útlezárás lesz a Mozgásév–Hullámrajt sportrendezvény idején Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jún 11. 13:35

Kazincbarcikán 2026. június 13-án, szombaton rendezik meg a Mozgásév–Hullámrajt elnevezésű szabadidős sportrendezvényt, amely több száz résztvevőt vonzhat a városba. A program biztonságos lebonyolítása érdekében a szervezők ideiglenes forgalomkorlátozást vezetnek be a környéken.

Erdei Zsolt tartott edzést a Don Bosco iskola diákjainak

Dátum: 2026. jún 10. 15:00

Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó tartott edzést június 9-én a Don Bosco iskola udvarán. A diákok közösen mozoghattak a legendás sportolóval, aki a boksz alapjai mellett a kitartásról, a fegyelemről és a sport nevelő erejéről is beszélt.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk