https://kolorline.hu/Nyert a Vegyész az Ajka ellen

Nyert a Vegyész az Ajka ellen

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Vasárnap játszotta a 2020-as naptári év utolsó bajnoki mérkőzését a Kolorcity Kazincbarcika SC csapata. A Merkantil Bank Liga huszonegyedik fordulójában, a második tavaszról előrehozott meccsén az FC Ajka csapatát fogadta a vegyész a Kolorcity Arénában.

A Kolorcity Kazincbarcika SC csapata sárgában, az FC Ajka pedig fehérben lépett pályára. A harmadik percben Nagy Mihály Krisztián próbálkozott szélről kapuralövéssel, Horváth László könnyedén fogta az erős lövést, majd a nyolcadik percben jött a válasz, Oltean indította Kovácot, aki szélről lőtte kapura a labdát, amit az ajkaiak kapusa, Horváth Dániel fogott meg. A huszonkettedik percben Nagy Mihály Krisztián Dávid Zoltán mellett vezette el a labdát a tizenhatos sarkánál, lövése jól kanyarodott azonban Oltean mentett hatalmasat Horváth László kapuja előtt. Az első játékrész végén nem hosszabbított a játékvezető, a csapatok cserék nélkül kezdték meg a második félidőt. Az ötvenkilencedik percben a harmadik barcikai szögletet ismét Németh Tamás végezte el, a labda Kelemen Marko elé került, aki a kapu előtti kavarodást követően megszerezte első gólját csapatunkban. A nyolcvanadik percben Nagy Mihály Krisztián ismét gólveszélyes helyzetet teremtett Horváth László kapuja előtt, azonban lövését Farkas András blokkolta. A találkozó végeredménye Kolorcity Kazincbarciia SC – FC Ajka 1:0. Az őszi szezon bajnoki fordulói ezzel véget értek , a Kolorcity Kazincbarcika SC csapata a tabella 17. helyéről várja a tavaszi szezon fordulóit.

 

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk