https://kolorline.hu/Scool-túra Kazincbarcikán

Scool-túra Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Határtalanul program keretén belül, április 6-án Kazincbarcikán tehetett – a koronavírus-járványra tekintettel – virtuális sétát az az ötven diák, akik csatlakoztak az online eseményhez.

A scool-túrán a tanulókat rendhagyó módon nem más, mint a város első embere, Szitka Péter polgármester kalauzolta. A polgármester az online körutazás során mesélt a gyerekeknek többek között a Kolorcity Fesztiválról, a kazincbarcikai Magyar Rekordokról és megmutatta azt is, hogy milyen sokszínű sportolási lehetőség van a nemzeti sportvárosban.
A szobrokról és a méltán elhíresült színes házfalainkról pedig Somogyi-Hornyák Szilárd művésztanártól hallhattak – szintén az interneten keresztül – érdekes információkat az iskolások. A virtuális séta során három, a helyi KolorTV munkatársai által készített kisfilm segítségével nyertek bepillantást a résztvevők a színes város mindennapjaiba, és járták végig településünket.
Az úgynevezett virtuális szabaduló szobákból a diákok különböző, a nap során elhangzott témákkal kapcsolatos kérdésekre adott helyes válaszokkal tudtak kijutni. A keddi program során a tanulók minden kör után villámgyorsan oldották meg ezeket a feladatokat.

Az online verseny eredményhirdetésre az Ózdi SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában került sor április 28-án. Az első helyezést az ózdi ÓSZC Bródy Imre Technikum, a másodikat a kazincbarcikai Deák iskola, a harmadikat pedig az edelényi Téglás Gábor Elméleti Líceum csapata nyerte el.

A GINOP 6.2.3 elnevezésű pályázati program egyik célja a külhoni iskolákkal való kapcsolatteremtés, a szakképző intézetek helyzetének felmérése határon innen és túl. A diákok jelentkezési lehetőségei a szakmákra, valamint az iskola elvégzése utáni elhelyezkedés.

 

 
 

 

 

 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk