Kazinczy Emlékérmet kapott az Irinyi János Református Oktatási Központ tanulója

Idén 55. alkalommal rendezték meg a Kazinczy Ferenc nevét viselő Szép magyar beszéd versenyt, a nemzeti hagyományokban legrégebben illeszkedő anyanyelvi vetélkedőt a Kárpát-medencei középfokú intézmények diákjai számára, ebben az évben – a helyzethez igazodva – interneten.

Első körben az iskolák helyi versenyének legjobbjai kerülhettek be a megyei második fordulóba, végül a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium szervezte országos döntőn bizonyíthatták a versenyzők az anyanyelvük iránti szeretetüket és elkötelezettségüket.
A megmérettetésen két – egy szabadon választott és egy kötelező – szöveget kellett felolvasni, melyet videó formájában töltöttek fel a résztvevők, így végül több mint 120 diák versenghetett, melyből két kategóriában (gimnáziumi és szakképző intézmények) nyerhették el a Kazinczy Emlékérmet, és az ezzel járó pénzjutalmat. A szakképző iskolák 49 továbbjutója közül csupán 15-en részesülhettek ebben a különleges élményben.
A végső eredményhirdetésre 2021. április 22-én került sor, melyet élőben, a YouTube-csatornán keresztül követhettünk.
Hocza Veronika Laura, az Irinyi végzős pedagógiai szakos tanulója már több éve részese ennek a nyelvművelő mozgalomnak. Négy évvel ezelőtt már személyesen is részt vehetett Győrben az országos döntőn, és innentől kezdve minden egyes évben - de sosem sikerült bekerülnie a legjobbak közé – vagy éppen nem rendezték meg azt a  koronavírus-járvány miatt.
Veronika kitartó lelkesedése, a felkészülésbe fektetett komoly, becsületes munkája, mely példaként állhat diáktársai előtt, végül meghozta a várva várt gyümölcsét, és idén elnyerte a jól megérdemelt Kazinczy Emlékérmet. Ő maga így fogalmazta meg a versennyel kapcsolatos élményeit és érzéseit:

„Úgy gondolom nagyon fontos, hogy kitartóak és motiváltak legyünk, hiszen, ha el akarjuk érni a céljainkat, akkor ezekre igenis nagy szükségünk van.
Már kicsi korom óta nagyon szeretek versenyezni, valamiért meglelem bennük a motivációt és rengeteget tanulhattam is már általuk. A Szép magyar beszéd versenyen már negyedszerre vettem részt, és örülök, hogy a sorozatos kudarcok ellenére sem adtam fel sosem.
Már legelső próbálkozásomkor sikerült eljutnom az országos döntő helyszínére, Győrbe. Itt nagyon sok új barátot szereztem, és egyszerűen imádtam ott lenni. Mindennek olyan sajátos volt a hangulata, az egész verseny olyan különleges és nem mindennapi emlékeket hagyott bennem. Sajnos érmet nem szereztem, ami miatt persze csalódott voltam, aztán eszembe jutottak a közösen szerzett élmények, és rájöttem arra, hogy nem lehetek az, hiszen rengeteg új dologgal gazdagodtam.
Amikor másodjára is sikerült eljutnom ide, ebbe a gyönyörű városba, ismét nagyon boldog voltam, hiszen addigra már régen eldöntöttem magamban, hogy addig fogok küzdeni, amíg nem sikerül érmet szereznem, mert hatalmas elismerés lenne számomra, emellett az iskolám hírnevét is erősíthetném. Sajnos ekkor sem sem sikerült hazahoznom ezt az érmet, de tudtam, hogy tovább kell próbálkoznom, éreztem, hogy már nem hiányzik sok hozzá.
Harmadjára – a pandémia okán – ugyan újra csak ott szerepelt a nevem a döntősök listáján, de a szervező Kazinczy Ferenc Gimnázium is az egészséget tartotta a legfontosabbnak, így ezt nem rendezték meg.
Viszont maga a tudat, hogy ennyiszer lehetőségem volt részt venni ezen az anyanyelvet művelő versenyen, nem történt volna meg a magyartanáraim rendszeres felkészítése, törődése és biztatása nélkül. Nagyon szépen köszönöm mindezt Bodó Mária tanárnőnek és Demeterné Mérai Mária tanárnőnek. Úgy gondolom, az ő segítségük nélkül nem tudtam volna eljutni idáig. Nagyon sok munka és gyakorlás van az elért eredményem mögött. Otthon, egyedül is rengeteget gyakoroltam a versenyre és anyukám is mindig próbált segíteni, mindig ott állt mellettem, ezért neki is köszönöm, hogy hozzájárult a sikeremhez.
Hiába telt el egy újabb év, a járvány még mindig befolyásolta az emberek mindennapjait. A digitális átállásnak köszönhetően nagy öröm volt a hír, hogy idén ebben a formában hirdették meg a döntőt. A felolvasásaimkor hiányzott ugyan a közönség, érdekes volt a telefon kamerájának a „semmibe beszélni”, de egyben jó is volt, mert ha elrontottam valamit, újra felvehettem azt. Végül, amikor élőben elkezdődött az eredményhirdetés közvetítése, ismét feléledt bennem (és egyben utoljára) a remény. Annyira izgultam, hogy oda sem mertem nézni, amikor viszont meghallottam a nevemet a Kazinczy Emlékérmet nyert tanulók listáján, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy tényleg sikerült, és még most is úgy gondolom, hogy majd csak akkor fogom igazán, ha a kezemben tartom az érmet.
Mivel én már érettségi előtt állok, így tökéletes befejezése ez ennek a versenysorozatnak – már ami a középiskolás éveket jelenti. Az alsóbb évfolyamon tanuló diáktársaimat csakis biztatni tudom a versenyen való részvételre Kosztolányi Dezső szavait idézve: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.”
És mit tanácsolok azoknak, akik a jövőben szívesen elindulnak ezen a versenyen?

• Elsőként azt, hogy nagyon fontos a szabadon választott szöveg kiválasztása. Olyan szöveget kell választanunk, ami tényleg tetszik nekünk, át tudjuk érezni, érezzük a szöveg jelentőségét, tudjuk, hogy miről szól.
• Az írásbeli feladatot jól megoldani csak állandó gyakorlással lehet!
• A kötelező szövegtől mindig sokkal jobban féltem, de mindig alábbhagyott ez az érzés, amikor kiléptem a zsűri elé, és elkezdtem felolvasni a szöveget. Ekkor nagyon fontos a szemkontaktus – hogy kitekintsünk a szövegből –, a zsűri így érezheti csak azt, hogy „velük igyekszel kapcsolatban lenni, és nem a papírral a kezedben”. Persze az sem mindegy, hogy ezt hogyan időzíted!

Számomra nagyon fontos az olvasás, úgy gondolom, hogy így lehet a leginkább gyakorolni, és nem mellesleg gyarapszik a szókincsünk, fejlődik kifejezőkészségünk és még a szövegértési képességünk is. Az anyanyelvünkre pedig vigyáznunk kell, mert ez a mi igazi értékünk! Ahogy maga Kazinczy Ferenc is megmondta: „Mi ezt a nyelvet szeretni tartozánk!”

Forrás:  Bodó Mária