https://kolorline.hu/Tour de Hongrie – Magyar bajnokkal érkeznek

Tour de Hongrie – Magyar bajnokkal érkeznek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Akárcsak az elmúlt két esztendőben, ezúttal is ott lesz a Magyar Körverseny rajtjánál a romániai bejegyzésű, olasz hátterű kontinentális csapat, a Giotti Victoria-Savini Due. Ez az együttes azért különösen fontos számunkra, mert ebben a csapatban teker a 2019-es magyar országúti bajnok Szarka Gergely, aki a tervek szerint ott lesz a csákvári rajtnál.

 

A kétszeres Giro d’Italia-szakaszgyőztes egykori profi kerékpáros, Stefano Giuliani versenyzői pályafutása után sem távolodott el a sportágtól, neves olasz csapatok mellett dolgozott sportvezetőként, s 2018-ban életre hívta a romániai bejegyzésű MsTina-Focus nevű csapatot, amely kontinentális bejegyzést szerzett, s immár Giotti Victoria-Savini Due néven szereplője a kerékpáros életnek.

csapat

Az első esztendőben öt profi győzelemig jutott a klub, 2019-ben már hat diadalt jegyzett, köztük Denis Marian Vulcan sikerét a román országúti bajnokságon, a 2020-as csonka szezon három, az elmúlt év négy győzelmet hozott. A Giotti Victoria-Savini Due hét romániai, öt olasz, egy magyar és egy orosz kerékpárossal kezdte a 2022-es szezont.

verseny

A Giotti Victoria-Savini Due eddigi történetének legnevesebb bringása az olasz Andrea Guardini volt, aki öt éven át tekert az Astana és az UAE Team Emirates World Tour-csapataiban, s 2012-ben szakaszgyőzelmet ünnepelhetett a Giro d’Italián. A fekete mezes csapatból két éve éppen ő szerepelt a legjobban a Magyar Körversenyen, Guardini három sprintbefutónál is Top10-es eredményt mutatott fel, Hajdúszoboszlón negyedik, Nyíregyházán hetedik, Kazincbarcikán pedig ötödik lett, s a gyorsasági pontversenyben a negyedik helyen zárt. Guardini 2021 decemberében vonult vissza, de a csapat elveszítette egy másik neves versenyzőjét, a kétszeres magyar bajnok Filutás Viktort is, aki ebben az évben már az Adria Mobil színeiben térhet vissza a Tour de Hongrie-ra.

A Giotti persze így is jó eredményekért indul harcba, olasz menői már jeleskedtek a szezon elején rendezett törökországi egynaposokon, a kétszeres U23-as egyéni időfutambajnok marosváráshelyi Málnási József Attila pedig egy temesvári viadalon elnyert ezüstéremmel jelezte: alakul a sportforma.

Szarka

 

A 43. Tour de Hongrie versenyére 2022-ben május 11. és 15. között kerül sor, várhatóan huszonnégy csapat részvételével.

tdh

A 2022-es Tour de Hongrie csapatai

 

INEOS Grenadiers (brit, WorldTeam)
Quick-Step Alpha Vinyl Team (belga, WorldTeam)
Movistar Team (spanyol, WorldTeam)
Israel-Premier Tech (izraeli, WorldTeam)
Team Jumbo-Visma (holland, WorldTeam)
Lotto Soudal (belga, WorldTeam)
Trek-Segafredo (amerikai, WorldTeam)
Bahrain-Victorious (bahreini, WorldTeam)
Team BikeExchange Jayco (ausztrál, WorldTeam)
BORA-hansgrohe (német, WorldTeam)
Team DSM (holland, WorldTeam)
Astana Qazaqstan Team (kazah, WorldTeam)
Alpecin-Fenix (belga, ProTeam)
Caja Rural-Seguros RGA (spanyol, ProTeam)

Drone Hopper-Androni Giocattoli (olasz, ProTeam)
EOLO-Kometa (olasz, ProTeam)
Uno-X Pro Cycling Team (norvég, ProTeam)
Team Novo Nordisk (amerikai, ProTeam)
Sport Vlaanderen-Baloise (belga, ProTeam)
Human Powered Health (amerikai, ProTeam)
B&B Hotels-KTM (francia, ProTeam)
Adria Mobil (szlovén, Continental Team)
Giotti Victoria-Savini Due (román, Continental Team)

Forrás: tdh.hu

További híreink

A Vegyész Röplabda Akadémia adott otthont az U17-es országos döntőnek

Dátum: 2026. jún 07. 21:23

Június 5. és 7. között Kazincbarcikán rendezték meg az U17-es fiú röplabda I. osztályú országos döntőjét. A Vegyész Röplabda Club akadémiájának csarnokában a korosztály hat legjobb magyar csapata lépett pályára, köztük a házigazda VRCK együttese is.

Ünnepélyes búcsú a Don Bosco Sportközpontban – 56 diák ballagott el

Dátum: 2026. jún 06. 14:58

Ötvenhat végzős diák búcsúzott el június 5-én a Don Bosco Sportközpontban. A tanulók valamennyien sikeresen szakmai bizonyítványt szereztek, közülük hatan pedig az érettségi felé tettek újabb fontos lépést. Az ünnepség a lezárás és az elért eredmények elismerése mellett a továbblépésről is szólt.

Gulliver a törpék országában – néma táncszínház varázsolta el a gyerekeket Barcikán

Dátum: 2026. jún 05. 16:08

Újabb ingyenesen látogatható kulturális élményt hozott Kazincbarcikára a Petőfi Kulturális Program május 29-én. Ezúttal a családokat várták az Egressy Béni Művelődési Központba a Gulliver a törpék országában című táncszínházi előadásra, amelyre díjmentesen lehetett regisztrálni. Városunk a turné idei évadának mindössze 11 állomása közé került be.

Második alkalommal egyeztetett Kazincbarcika polgármestere és a térség országgyűlési képviselője

Dátum: 2026. jún 04. 18:25

Június 4-én ismét egyeztetést tartott Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere és Hatala-Orosz Csaba, a térség országgyűlési képviselője. A találkozón több, a város jelenét és jövőjét érintő kérdés is napirendre került. Az egyeztetésről mindkét fél részletes beszámolót tett közzé a közösségi médiában.

KolorTV élőben

Programajánló

Gonda Zoltán festőművész kiállítása - Emberben a művész, művészben az ember

Mezey István Művészeti Központ

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk