https://kolorline.hu/Szalon helyett babaszoba - Budai Panna 2024 első kazincbarcikai babája

Szalon helyett babaszoba - Budai Panna 2024 első kazincbarcikai babája

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Alig valamivel a pezsgődurranások után, 2024. január 1-jén, 7:02 perckor jött világra Budai Panna 3,46 kilogrammal és 48 centivel. Az év első duplán kazincbarcikai újszülöttje nemcsak a Kazincbarcikai Kórházban született, de egyúttal kazincbarcikai szülők gyermeke is.

A szülők — a 28 éves Budainé Sándor Krisztina és a 29 éves Budai Dániel — már egy ideje várták első kisbabájuk érkezését.

„A régebbi idők szokásaihoz képest nekünk kicsit csúszott a szülővé válás – fogalmazott az édesapa. — Modern gondolkodású párként azonban úgy érezzük, hogy nem vagyunk elkésve semmivel. Mindig is kazincbarcikaiak voltunk. Sikerült itt kertes házat vásárolnunk, már egy ideje benne lakunk, és folyamatosan újítgatjuk. Az eddigi életünk folytatása most egyben újrakezdés is lesz, Panna pedig már a felújított szobákba érkezett haza.”

Budai Dánieltől azt is megtudtuk, hogy ő maga egy helyi villanyszerelő cégnél dolgozik továbbra is, ám a korábban vegyésztechnikus Krisztina éppen a várandóssága előtt váltott vállalkozói életformára, hogy megvalósítva tervét, és masszőr lehessen.

„A házunkban igyekeztünk az egyik szobából egy kis szalont létrehozni számára, és éppen a tanulási folyamat alatt fogant meg a kislányunk — mesélte Dániel. — Most ezt a fonalat visszük tovább. Semmi nincs feladva, csak tolódik. A szalon később máshol lesz kialakítva.”

Az újdonsült édesapa nagy erőkkel dolgozik tovább, hogy minél jobb legyen a családjának, és rögtön élt a 10 napos apaszabadsággal. Sikerült a kórházban családi szobába kerülniük, így Dániel is ott segített, ahol tudott.

„Mivel nem vagyunk szakemberek, a nulláról tanulunk félnaponta valami újat. Panna is tapasztal és mi is. Néha kicsit sír, néha kicsit eszik, néha kicsit alszik. Ez mindnyájunknak egy tanulási folyamat. A kórházban nagyon sokat segítettek, de az internetről is sokat informálódunk – foglalta össze az édesapa, aki úgy emlékezett vissza, hogy kislánya már az anyaméhben is is nagyon nyugodt baba volt. — A vizsgálatokon is folyton együttműködött odabentről, és a születésnél is mindketten nagyon szépen teljesítettek a feleségemmel.”

Panna és szülei kazincbarcikai családként már jogosultak arra az 50 ezer Ft-os támogatásra és arra a prémium egyedi baba-mama csomagra, amelyről még tavaly decemberben döntött Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Szitka Péter polgármester szerkesztőségünkön keresztül gratulált a Budai családnak kislányuk születéséhez, és kívánt hosszú, boldog és egészséges életet Pannának, Krisztinának és Dánielnek.

A városvezető Panna születése kapcsán emlékeztetett arra, hogy az új támogatás a lehető legszélesebb kör számára érhető el. Szitka Péter abban bízik, hogy minél többen élnek majd a várostól kapható anyagi segítséggel.

Ennek részletei korábbi cikkünkben ITT érhetőek el.

Indexkép forrása: Budai család

További híreink

ÜCSB Diákolimpia: továbbjutottak a megyei döntőbe a helyi csapatok

Dátum: 2026. szept 27. 17:51

Szeptember 17-én rendezték meg a 2026/2027-es tanév ÜCSB (Atlétika – Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság) Diákolimpia III–IV. korcsoportos helyi fordulóját, amelyen a Pollack Mihály Általános Iskola tagintézményeinek diákjai mellett a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói is részt vettek. Az első helyezést elért csapatok bekerültek a megyei döntőbe, ahol tovább bizonyíthatnak.

Közel 150 úszó tette magát „Ötpróbára” Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 26. 22:04

A Kazincbarcikai Vízi Komplexumban tartotta meg az országosan 65 000 fős bázisú Ötpróba mozgalom az egyik pontgyűjtő úszónapját. Már minimális úszástudással is bárkit szívesen fogadtak, de az indulók szintjük és igényük szerint akár 3000 métert is teljesíthettek. A fő cél az aktív életmód népszerűsítése volt. Az esemény fénypontjaként Cseh László olimpikon is csobbant a helyszínen úszókkal.

Elsősök köpenyavatója a Tompa Mihály Emléknapon

Dátum: 2026. szept 25. 20:52

Az iskola névadójának ünnepén, szeptember 24-én tartotta az új elsősei hagyományos avatóünnepét az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája. A köpenyavató, amellyel az újoncok hivatalosan is Tompás diákokká válnak, eszményi hidat képez a gólyák és végzősök között és egyúttal a névadóról is méltón megemlékszik. A ceremóniára a nyolcadikosok és az elsősök is saját műsorral készültek.

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Idősek hava: Meggyes Csaba koncertje

Egressy Béni Művelődési Központ 

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk