https://kolorline.hu/Még több diák élhet a támogatásokkal – döntött a képviselő-testület

Még több diák élhet a támogatásokkal – döntött a képviselő-testület

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Még kedvezőbbé váltak a tanulást ösztönző és a balatoni táboroztatásra vonatkozó feltételek, miután Kazincbarcika Város Önkormányzatának januári rendes ülésén elfogadták a képviselők az erről szóló rendeletet.

Fontos döntéseket hozott meg szerdán Kazincbarcika képviselő-testülete. A városatyák módosították a települési támogatás keretében nyújtott szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendeletet. 

Mind a tanulást ösztönző, mind a nyári balatoni táboroztatásra vonatkozó feltételek finomodtak, így még több barcikai fiatalnak van lehetősége a kedvezmények igénybevételére.

A települési támogatás keretében nyújtott tanulást ösztönző rendelet feltételei a következőképpen módosultak: 

A tanulás ösztönző támogatásra minden, legalább egy éve kazincbarcikai lakhellyel rendelkező, 20 éven aluli nappali tagozatos általános iskolás vagy középfokú oktatásban résztvevő diák jogosult, ha

⇒ a családjában nem haladja meg az egy főre eső havi jövedelem az 500.000 forintot 
⇒ a diák az adott félévben eléri a legalább 3,8-es tanulmányi átlagot.

Az igényelhető támogatás mértéke: 

⇒ 3,8 és 4,2 közötti tanulmányi átlag esetén 10.000 Ft 
⇒ 4,3 és 4,5 közötti tanulmányi átlag vagy „jól teljesített” szöveges értékelés esetén 15.000 Ft 
⇒ 4,6-4,99 tanulmányi átlag közötti vagy „kiválóan teljesített” szöveges értékelés esetén 20 000 Ft
⇒ 5-ös tanulmányi átlag esetén 25.000 Ft

A támogatási kérelem benyújtásának határideje az első féléves bizonyítvány kiosztását követően március 15., az év véginél pedig július 31.

Szitka Péter polgármester az ülésen kitért arra is, hogy azok a diákok pedig, akik színjelesre érettségiznek, vagyis 5-ös az érettségi átlaguk, azok 50 ezer Ft-os támogatást igényelhetnek az önkormányzattól.


A testületi ülés a balatoni táboroztatásra vonatkozó rendelet részleteit is pontosította.

A nyári balatoni táboroztatás támogatását kérelmezheti minden 20 éven aluli, legalább fél éve kazincbarcikai lakhellyel rendelkező diák, aki valamely kazincbarcikai iskola szervezésében vesz részt a táborban. 

Az erre vonatkozó kérelmet május 31-ig lehet benyújtani, azonban különös méltánylást érdemlő helyzetben a tábor kezdete előtt 2 héttel is van erre lehetőség, ha indoklást is csatol a kérelmező. 

A támogatás elszámolásköteles, ezért a kérelmezőnek a tábor végét követő 30 napon belül a táborszervező részvételt igazoló nyilatkozatával, illetve a kérelmező nevére szóló, befizetést igazoló átvételi elismervénnyel kell igazolnia a diák táborban való részvételét.

A támogatás összege a tábor részvételi díjának 50 %-a, de legfeljebb 50.000 Ft lehet gyermekenként. Az erre vonatkozó kérelmet azok a szülők nyújthatják be, ahol a családban egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg az 500.000 Ft-ot. 

A támogatások pontos feltételeit ITT lehet elérni.

A támogatásokról bővebben, a kérelmi nyomtatványok elérési linkjével együtt ITT írtunk korábban.

 

További híreink

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk