https://kolorline.hu/„A helyi szervezetek a közösség mozgatórugói” – MEGJELENTEK az idei civil- és sportszervezeteknek szóló pályázatok

„A helyi szervezetek a közösség mozgatórugói” – MEGJELENTEK az idei civil- és sportszervezeteknek szóló pályázatok

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcikán már több mint egy évtizedes hagyománya van annak, hogy a helyben működő civil- és sportszervezeteket jelentős, összesen 10-10 millió forintos forrással támogatja Kazincbarcika Város Önkormányzata. A pályázat idei tudnivalóiról dr. Makkai Orsolya alpolgármestert kérdeztük. A feltételek és a pályázati nyomtatványok cikkünkből letölthetőek!

A civil- és sportszervezetek programjaikra és működési költségeikre 10-10 millió Ft-os forrásból nyerhetnek el támogatást idén is Kazincbarcika Város Önkormányzatától. A pályázat benyújtási határideje március 14. A feltételek és a pályázati nyomtatványok civil szervezetek esetében ITT, sportszervezetek esetében ITT tölthetőek le.

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy akár a civileket, akár a sportszervezeteket támogassuk, mert ezek a színterek a közösségi élet alapvető mozgatórugói Kazincbarcikán, ezért mi minden évben igyekszünk erre jelentős forrást elkülöníteni” – hangsúlyozta dr. Makkai Orsolya alpolgármester.

Látványsportok

A sport kapcsán kétféle támogatási forma is elérhető Kazincbarcikán. 

„Az egyik csomagba a látványcsapatsportágak tartoznak. Itt egy nagyon erős állami finanszírozás is jelen van a TAO rendszerén keresztül, de Kazincbarcika önkormányzata a kézilabda, a röplabda, a futball vagy éppen a vízilabda esetében is jelentős, sajátforrásos támogatásokat is ad ezeknek a kluboknak és egyesületnek” – emelte ki az alpolgármester.

Az íjászattól a túrázókig

Ugyanakkor vannak olyan sportszervezetek is, amelyek nem tartoznak ebbe körbe. Kazincbarcikán szinte minden sportág megtalálható a kerékpártól kezdve a teniszen, az íjászaton, a természetjáráson át a sakkig, vagyis nagyon sokféle formában működnek itt a helyi közösségek, amelyek képviselői mára már nagyon jól ismerik a szabályokat és feltételeket. 

„Mindig igyekszünk úgy kialakítani ezt a pályázati rendszert, hogy megkérdezzük az előző évek tapasztalatairól az egyesületek vezetőit — akár civilek, akár sportszervezetek —, ők pedig elmondják, hogy működési célú támogatásra vagy a programjaikhoz szeretnék, hogy az önkormányzat hozzájáruljon. Ezért minden évben úgy áll össze ez a pályázati konstrukció, hogy a többség igényeit figyelembe tudjuk venni” – összegezte dr. Makkai Orsolya.

Civileknek címezve

Idén is — hasonlóan a 2023-as pályázathoz — működési célú, illetve közösségi célú programokra lehet pályázni. A civil szervezetek 2024-ben maximálisan 400 ezer Ft-ra pályázhatnak, míg a sportszervezeteknél nincs felső limit. 

”Többnyire az lenne szerencsés, ha a civilek a maximális pályázati összeget úgy osztanák fel, hogy 75 százalékban programokat valósítanának meg és 25 százalékban az általános működési költségeiket számolnák el. A sportszervezeteknél kicsit más a helyzet, náluk a Társadalompolitikai Bizottság dönthet abban, hogy azoknak a sportegyesületeknek nyújtsunk nagyobb támogatást, amelyek nemzetközi és országos versenyekkel színesítik Kazincbarcika közösségi életét” – tette hozzá az alpolgármester. 

 

További híreink

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.

November 12-én 12 óráig tart nyitva a Barcika Szolg Kft. Ügyfélszolgálati Irodája

Dátum: 2026. nov 03. 13:33

Online ügyintézésre a https://barcikaszolg.ps.hu/ oldalon 0-24 órában van lehetőség.

Nagyszerű eredmények a KVSE Birkózó Szakosztályának tiszacsegei versenyén

Dátum: 2026. nov 03. 13:22

Éremeső Tiszacsegén – Tíz dobogós helyezést szereztek a KVSE birkózói!

Versenykiírás: Futsal Diákolimpia körzeti döntő

Dátum: 2026. nov 03. 13:13

A verseny célja: körzeti Diákolimpiai helyezések eldöntése, továbbjutás kivívása a megyei elődöntőre 

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk