https://kolorline.hu/Az útfelújítás a Tóth Árpád úton folytatódik

Az útfelújítás a Tóth Árpád úton folytatódik

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A „Belterületi utak felújítása” című projekt során többek (négyek) között a Tóth Árpád út aszfaltcseréje is kiemelt feladat. Az építési területet február végén táblázták ki, a munkakezdés folyamatban van.

A Tóth Árpád út aszfaltozása 

Nemrég többszörösen hírül adtuk, hogy Kazincbarcika Város Önkormányzata négy nem csúcsfrekventált, de mégis nagyobb forgalmú és jelentős területen is városi utak újításába kezd. Ezek egyike a Tóth Árpád út. Lövey Zoltán, a terület önkormányzati képviselője szerint, ahogyan országunkban, úgy városunkban sem ideálisak az útvonalak, cserébe Kazincbarcikán is időről időre egyre több autó mozgását tapasztalja.
 

„Városunkban több kilométernyi útszakasz lesz felújítva, és hála Istennek az én választókörzetemben is teljes megújulás vár a Tóth Árpád útra – fejezte ki örömét Lövey Zoltán. – Az itt lévő üzletek és irodák miatt megnövekedett forgalom igényli az utak felújítását. Nyomában balesetmentesebb közlekedésre számítunk, és kátyúk nélkül az itt lakókat is kisebb zajterhelés éri majd.”

A képviselőtől azt is megtudtuk, hogy terveik része a jövőben a két közeli belső tér közlekedő útjainak felújítása is. Lövey Zoltán úgy tapasztalja, hogy a lakók és a környékre járó vásárlók örömmel értesülnek a fejleményekről, a két tér várható rendbetételéről.

 


Lövey Zoltán önkormányzati képviselő és Klimon István alpolgármester



A belterületi utak felújítása

Klimon István alpolgármester külön hangsúlyozta, hogy milyen fontos, hogy a városban ne csak a főutca újuljon meg, hanem olyan egyéb utcák is, ahol nagyon sok lakó találkozik az útburkolattal. Úgy véli, hogy közülük egyesekre már nagyon ráfért a frissítés.
 

„A 2024-ben olyan utakat választottunk megújításra, amelyek mentén nagy a népsűrűség, amelyeket már többször kátyúztak és amelyekre sok lakossági panasz érkezett. Ezek közé tartozik a Tóth Árpád út is – foglalta össze Klimon István. – Ebben az évben két és fél kilométernyi útszakaszt újítunk meg egy útfelújítási koncepció részeként, amelyet minden évben szeretnénk folytatni. Ha sikeresen pályázunk, akkor évente hasonló mennyiségű utat újíthatnánk fel, mert érezzük, hogy erre nagy szükség van a városban.” 

Az alpolgármester azt is elmondta, hogy emellett természetesen minden évben zajlik kátyúzás is. Tavaly az évkezdettől 2023 feléig tartottak az útfelújítások, majd az esztendő végén az újabb úthibákat javították ki ideiglenesen, védve az autókat a károsodástól. Az időjárás enyhülésével, tavasszal újra folytatódik a kátyúzás.
 

A városvezetés az útfelújításokban érintett közlekedő türelmét kéri, és lehetőség szerint javasolja a munkaterületek elkerülését. A kitáblázott Tóth Árpád úti 360 méteres útszakasz felújításának május elejéig kell elkészülnie.
 

Aki kíváncsi, hogy hol zajlanak vagy várhatóak még hasonló munkafolyamatok a városunkban, annak EZT a cikkünket ajánljuk átböngészésre. 


Kazincbarcika, Tóth Árpád út


 

További híreink

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 12. 20:13

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Dátum: 2026. okt 12. 11:29

Megtörtént a homlokzat hőszigetelése, a födém és padló szigetelése, az épület árnyékolása és még számos energetikai fejlesztés.

Elektromos meghajítású járművek állhatnak szolgálatba

Dátum: 2026. okt 12. 11:24

A helyi szociális alapszolgáltatásban használják majd őket.

Négy dobogós helyezés, két világbajnoki negyedik hely – kiemelkedően teljesít a KVSE súlyemelő-szakosztálya

Dátum: 2026. okt 11. 07:30

Sikeres időszakot tudhat maga mögött a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület súlyemelő-szakosztálya: négy fiatal versenyző dobogós helyezéseket szerzett a Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságon, Pátrovics Géza és Kovácsné Fábián Mária pedig Kazincbarcikát képviselte a görögországi Masters-világbajnokságon.