https://kolorline.hu/Jól tanulóknak ösztönzés, rászorulóknak segítség - népszerűek az új támogatások Kazincbarcikán

Jól tanulóknak ösztönzés, rászorulóknak segítség - népszerűek az új támogatások Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Nagyon nagy forgalmat bonyolított az elmúlt hetekben a Szociális Osztály Kazincbarcikán. Csak az új, tanulást ösztönző támogatást majd’ 1000 kazincbarcikai diák kapta meg, akik szüleikkel együtt a hivatalban adták be igénylésüket, és ott kaphatták kézhez a jó tanulásért járó összeget. Népszerű a születési támogatás is, ettől az évtől kezdve pedig egyszeri rezsikiegészítő támogatással is segíti a város azokat, akiknek nehézséget jelent a fűtésszámla kifizetése.

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete még decemberben döntött arról, hogy a korábbiak mellett még többféle segítséget ad a családoknak és az iskolásoknak, az időseknek és a gyermeket váróknak egyaránt.

„Kazincbarcikán van beiskolázási támogatás, amit a szülők igényelhetnek, az idősek számára rezsikiegészítő támogatás, gyógyszerkiadással összefüggő támogatás, gyerekek esetében nyelvvizsga-támogatás. Vagyis számos olyan lehetőséget kínáltunk már eddig is az itt élőknek, amelyek a mindennapjaikat segítik. A városvezetés úgy gondolta, hogy érdemes lenne a meglévő támogatásokat kiegészíteni olyan új formákkal, mint a tanulást ösztönző támogatás, a születési támogatás, a balatoni táborozás vagy a jeles érettségi támogatása” — nyilatkozta dr. Makkai Orsolya, Kazincbarcika alpolgármestere.

Januártól bevezették Kazincbarcikán az ifjú családokat segítő születési támogatást, amelyet a gyermek megszületését követő 90 napig lehet kérelmezni. A szülők az 50 ezer forintos támogatás mellett egy baba-mama csomagot is kapnak. Népszerűvé vált ez a támogatási forma, hiszen hetente 2-3 család keresi fel a Fő tér 36. szám alatti Szociális Osztályt ez ügyben.

Emellett azoknak is igyekszik segítséget adni a város, akiknek nehézséget jelent a fűtésszámla kifizetése. A rezsikiegészítő támogatást egy évben egyszer vehetik igénybe a lakástulajdonosok, haszonélvezeti joggal rendelkezők vagy önkormányzati lakásban élők. Amennyiben megfelelnek a feltételeknek, 35 ezer forintos egyszeri rezsikiegészítő támogatást kapnak. Eddig 400-an éltek ezzel a lehetőséggel.

Kazincbarcikán azonban január óta az egyik legnépszerűbb igénylési forma a tanulást ösztönző támogatás volt.

„Mintegy 1000 gyerek kapta meg ezt a támogatást, tehát kijelenthetjük, hogy Kazincbarcikán nagyon sok a jó tanuló – emelte ki a Szociális Osztály vezetője. – Volt forgalmunk, ami kisebb fennakadást is okozott. Számunkra öröm volt látni azt, amikor a diák kijelentette, hogy anya, ez az én pénzem, ezért én dolgoztam meg” – idézte fel Blaháné Olcsvári Mária.

Januártól a jeles érettségit is díjazza Kazincbarcika Város Önkormányzata. A tanulást ösztönző támogatást egy évben kétszer, a félévi és év az végi, legalább 3,8 tizedes átlagot elérő bizonyítvány után kérhetik a szülők, 18 éves kor felett pedig maga a tanuló igényelheti. A jeles érettségi 50 ezer Ft-ot ér, a tanulást ösztönző támogatás pedig tanulmányi eredménytől függően 10 és 25 ezer Ft-ot jelenthet félévenként a diákoknak.

A támogatásokról részletesen korábbi cikkünkben írtunk, ahol elérhetőek az igényléshez szükséges feltételek és nyomtatványok is.

 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk