https://kolorline.hu/Sokat ér Kazincbarcikán a jeles érettségi — tanulást ösztönző támogatások a várostól

Sokat ér Kazincbarcikán a jeles érettségi — tanulást ösztönző támogatások a várostól

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A jeles érettségit is díjazza Kazincbarcika Város Önkormányzata, és a nyári, balatoni táborozás költségeibe is beszáll a város. A félévi után idén másodszor, nyáron újra kaphatnak tanulást ösztönző támogatást a bizonyítványukért a kazincbarcikai diákok. Ezek a lehetőségek január óta adottak, az önkormányzat új támogatási formáinak köszönhetően.

Érdemes jelesre érettségizni Kazincbarcikán

Januártól több új, tanulást ösztönző támogatást vezetett be Kazincbarcika Város Önkormányzata. 

„Megéri a városunkban élő fiataloknak nagyon jól tanulniuk, mert minél jobb a tanulmányi átlaguk, annál több pénzt igényelhetnek. A félévi és az évvégi bizonyítványon túl, ha az érettségijükre odafigyelnek, és az jelesre sikerül, akkor 50 ezer forintot kérhetnek tőlünk — emelte ki Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere, aki hozzátette: ehhez egy pályázatot kell benyújtaniuk a diákoknak”.  

Ötvenezer forinttal közelebb a Balatonhoz

Mostantól a helyi pedagógusok által szervezett nyári balatoni táboroztatást is támogatja a város. „Kifejezetten az volt a kérésünk, hogy balatoni táborozás legyen, és kazincbarcikai pedagógusok szervezzék ezeket, helyben tanuló kazincbarcikai gyerekeknek, legyenek ők akár általános-, akár középiskolások — hangsúlyozta a városvezető. — A táborozás költségének a felét az önkormányzat állja, maximum 50 ezer forintig. Ez egy kötetlen hét lehet a magyar tengernél, ami ebben a korban maradandó élményt jelenthet” — tette hozzá Szitka Péter.  

Nagy Albert, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium utolsó éves tanulója. Szerinte nagyon jó kezdeményezés, hogy idén a jeles érettségit is díjazza a város. „Nagyon jó motiváció a diákoknak amellett, hogy ez a felvételijükbe pozitívan fog beleszámítani, ráadásul ez egy kis anyagi támogatás is, hogy meg tudják kezdeni az egyetemi éveiket” – mondta a diák.

Az év végi bizonyítványért és a jeles érettségiért a támogatás július 31-ig igényelhető, míg a balatoni táborozás támogatására május 31-ig kell benyújtani a kérelmet. A támogatási pályázatok részleteiről ITT, az önkormányzati rendeletről pedig ITT olvashatnak bővebben. Ez utóbbi oldalról a szükséges nyomtatványok is letölthetőek.

 

További híreink

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk