https://kolorline.hu/Diákpolgármester vezette Kazincbarcikát egy napon át

Diákpolgármester vezette Kazincbarcikát egy napon át

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Egy teljes napig irányította jelképesen Kolorcityt Dányi Kristóf, az Irinyi János Református Oktatási Központ diákja, aki a Kirepülőshow utáni szavazáson volt a legnépszerűbb társai körében. A diákpolgármester sűrű napnak nézett elébe május 24-én, és azt mondta: tervei között szerepel, hogy egyszer valóban megméretteti magát az önkormányzati választásokon.

Nem egyszerű egy polgármester élete. Sűrű elfoglaltságaiba mindennek bele kell férnie: egyeztetnie kell a képviselő-testülettel, meghívásoknak kell eleget tennie, ha kell beszédeket, köszöntőket kell mondania, mindemellett pedig meg kell határoznia a település fejlődési irányát, és azt véghez is kell vinnie. Ebbe kóstolt bele május 24-én Dányi Kristóf, az Irinyi János Református Oktatási Központ diákja. 

Kristóf az április végén rendezett Kirepülőshow-n tanára biztatására jelentkezett Szitka Péter polgármester felhívására, és indult el a diákpolgármesteri székért más jelöltekkel együtt. A lájkvadászaton fölényes győzelmet arató fiatal megnyerte a versenyt, így egy napig közösen intézte Kazincbarcika ügyeit a már 18 éve hivatalban lévő városvezetőnkkel.



A nap a Polgármesteri Hivatalban kezdődött, ahol Kristóf a testület tagjait fogadta közösen Szitka Péterrel, majd rövid megbeszélést folytattak komoly kérdésekről. A város vezetői gratuláltak a diákpolgármesteri cím megnyeréséhez, és meséltek a fiatalnak Kazincbarcika működéséről, beavatva őt néhány részletbe.

Kazincbarcikán korábban volt hagyománya a diákpolgármesterségnek, a városvezetés idén ezt kívánta újjáéleszteni, Kristóf pedig meg is kapta egy napra Kolorcity kulcsát.

„Ez a kulcs emblematikusan jelzi, hogy Kazincbarcika irányításában főszerepet kapsz egy napra. Úgy gondoltuk, hogy a győzelemhez egy kulcs is jár” — fogalmazott Szitka Péter.



A diákpolgármester az egyeztetést követően ellátogatott Lövey Zoltán képviselővel a Nefelejcs Tagóvodába, ahol egy vidám délelőtti kinti játékos foglakozás keretében éppen gyereknapot tartottak. Itt Kristófnak Liptákné Gergely Valéria, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák igazgatója számolt be az intézmények fejlesztéseiről, a diákpolgármester pedig arról biztosította az intézményvezetőt, hogy mindenben számíthat a segítségére.

Az óvodai látogatást egy hatalmas élmény követte: az épülő Vízi komplexumban tartott vezetett túrát a diákpolgármester számára Halász Béla, a KSK Delfin Vízisport Klub elnöke. A hosszúra nyúlt bejáráson Kristóf mindent megtudott az épülő létesítményről, a beruházásról, a befejezett I-es ütemről, a már készülő II-esről, valamint arról is, hogy milyen lesz majd az épület mellett helyet kapó, korszerű, igazán család- és gyermekbarát strand is.



Bár Kazincbarcika 2024-es diákpolgármestere egy olyan döntést akart hivatalban töltött napján megvalósítani, ami az országos szabályok miatt nem jöhetett létre, ám annyit sikerült elérnie, hogy május 24-én Kazincbarcikán a középiskolásoknak délben véget ért a tanítás. Így társait kora délután a KolorPlatz-avatón várta Kristóf, hogy nyilvánosan is bejelentse: a rövidített nap az ő érdeme.

A KolorPlatzon a 2024-es esztendő diákpolgármestere lett az első barcikai, aki a Színes hírességek sétányán örökbefogadott egy fát. Kristóf Szitka Péter polgármester, Klimon István alpolgármester és dr. Perjési Zsolt képviselő társaságában ígéretet tett arra, hogy jó gazdája lesz a fának és gondoskodni fog a fejlődéséről.

A nap végén Dányi Kristófot a terveiről is kérdeztük. A fiatal teljes komolysággal közölte: terveiben szerepel, hogy később, az egyetem elvégzése után valóban induljon a polgármesteri tisztért, és városvezetőként irányíthassa majd egyszer Kazincbarcikát.



 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk