https://kolorline.hu/Ovis Grund Gála — A birkózás utánpótlásának ünnepélyes találkozója

Ovis Grund Gála — A birkózás utánpótlásának ünnepélyes találkozója

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kazinczy Ferenc Tagiskola, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák és a KVSE birkózó szakosztálya közösen szervezte meg az ovis grund gálát június 17-én a Kazinczy Tornacsarnokban. A rendezvény célja a toborzás, az utánpótlás felkészítése, a sportág népszerűsítése volt.

A program az utolsó éves óvodásoknak szólt, akik ősszel már iskolába lépnek.  A résztvevők megismerkedhettek a birkózás alapvető szabályaival és technikáival, próbára tehették ügyességüket, erőnlétüket is. A birkózás alapozó sportágként fejleszti a fegyelmet, a kitartást és a mentális erőt, így remélhetőleg minél többen választják ezt a mozgásformát. A múlt évi rendezvény pozitív visszajelzéseket hozott, és stabilizálódott  a sportklub létszáma — hangzott el a megnyitón.

„Egyre többen érkeznek hozzánk, ami többek között a múlt évi rendezvénynek  is köszönhető. Akik pedig azóta elsősök lettek,  azok már több versenyre is eljöttek velünk, és nagyon ügyesek, szép eredményeket érnek el” — emelte ki Fodor Pál, a KVSE birkózó szakosztályának technikai vezetője.



 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk