https://kolorline.hu/Tovább bővült a telepített köztéri kamerarendszer Kazincbarcikán

Tovább bővült a telepített köztéri kamerarendszer Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A kivitelező folyamatosan halad a köztéri kamerák telepítésével Kazincbarcikán. Július végére már legalább 7-8 helyen vigyázzák majd az utcákat és a tereket figyelő eszközök, amelyek minőségüknek és a technika rohamos fejlődésének köszönhetően meglepően pontos képet szolgáltatnak akár sötétben is a hatóságok felé.



A Radnóti Miklós téren még június elején sikerült elhelyezni az első köztéri kamerát, amely a játszóteret vigyázza. Az elmúlt héten az első körös lista az Árpád fejedelem téri játszótérrel és a Barátság térrel bővült, ma pedig a Mátyás király út — Herbolyai út kereszteződésében dolgoztak a szakemberek. A Parisat Kft. kivitelezőként úgy tervezi, hogy a hónap végére a város legalább 7-8 pontján lesznek kiépítve a térfigyelő kamerák, így legkésőbb szeptemberre mind a 15 helyszín elkészül.

Kamera kerül egyébként az unikornisos körforgalomba is. Ide telepítik majd azt a forgatható fejű, kiemelkedő minőséget adó eszközt, amely négy kamera felvételeiből panorámaképet is össze tud rakni. 

A Parisat Kft. nagy tempóban és jelentős energiákat megmozgatva végzi a telepítést, amely reményeik szerint példás együttműködésként valósul meg Kazincbarcika Város Önkormányzatával.



 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk