https://kolorline.hu/REpontok – Kazincbarcikán is eljött a palackvisszaváltás reformkora

REpontok – Kazincbarcikán is eljött a palackvisszaváltás reformkora

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az országosan már 10 millió visszaváltott palacknál tartó REpont-rendszer Kazincbarcikán is működésbe lendült. A nagyobb üzletek visszaváltó automatákkal szerelkeztek fel, amelyekkel számlánkra is kérhetjük a palackok ellenértékét, de akár a boltban is levásárolhatjuk egy kapott utalvánnyal az összeget. A környezetvédelmi szakemberek ettől az újítástól kevesebb eldobált hulladékot remélnek, és azt, hogy így több anyag kerül majd az újrahasznosítási láncba.

A legnagyobb üzletek szinte mindegyikében felbukkant REpontokon egyelőre legkevesebb 1 dl-es és legfeljebb 3 literes űrmértékű aludobozok, PET-palackok vagy üvegek válthatók vissza. Mint minden változással járó újdonság, ez is megosztja az érintetteket, de szerencsére bőséggel akadnak olyan polgártársaink, akik jó ötletnek tartják a fejlesztést. Kuján Attila a városunkban például egyenesen zseninek titulálta a REpont kitalálóját, és reméli, hogy mostantól kevesebb feleslegesen szétdobált palackkal kell szembesülnie környezetében.

A REpont automata okos, mint korunkban majd’ minden gép

Ha olyan palackot teszünk a gépbe, amely egyelőre nem visszaváltható, az automata jelez, és nem veszi be. Sikeres visszavételezés esetén a gép több lehetőséget kínál a felhasználóknak: dönthetünk, hogy a visszaváltás ellenértékét levásároljuk az üzletben vagy felajánljuk jótékony célra az összeget. Ha letöltjük a telefonunkra az applikációt, akkor a visszaváltott palackok ellenértékét a bankszámlánkra is utaltathatjuk.

A legtöbb visszaváltható palack 50 forintot ér, míg az újratölthető kiszerelésekért akár 200 forintot is kaphatunk a REponton. A drágább csomagolásokat azonban nem mindenütt válthatjuk be. Ezeket csak a vásárlás helyére viheti vissza az átmeneti gazdája. Ez a különbség az egyutas és a többutas palackok visszaváltása között.   

Több vevő már hozzá is szokott az új rendszerhez, és a bevásárlási rutin részeként kalkulál előre a visszaváltással is.



Mit szól a REpontokhoz a környezetvédelmi szakma?

A környezetvédelmi szakemberek arra számítanak, hogy ezentúl jóval kevesebb lesz az eldobott PET-palack és flakon, ennek következtében pedig még több anyag lesz újrahasznosító.

Mida Gábor, a ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője is nagyon örül az új rendszernek, amelyet a MOHU Hulladékgazdálkodási Zrt. vezetett be az egész országban.

„Nyugaton ez már régóta működött, itt volt az ideje, hogy nálunk is elterjedjen — jelentette ki Mida Gábor. — Jelenleg átállási időszak van, ami nem feltétlenül könnyű, de jó irányba haladunk, hiszen túl vagyunk a 10 milliomodik visszaváltott palackon, ami azt hiszem, hogy egy jó szám.”

Év végéig még találkozhatunk a boltok polcain nem visszaváltható kiszereléssel, január 1-jétől azonban már minden palack önmagán viseli majd a visszaváltásának értékét.



 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk