https://kolorline.hu/Önkormányzati tárgyi ajándék a Kazincbarcikai Mentőállomásnak

Önkormányzati tárgyi ajándék a Kazincbarcikai Mentőállomásnak

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Éves hagyomány, hogy Kazincbarcika Város Önkormányzata mindnyájunk egészségügyi védőhálójának, a Kazincbarcikai Mentőállomásnak hálát mond, és ezt egy hasznos ajándékkal is kifejezi. Idénre leginkább egy csapatösszetartó étkezőgarnitúra vált számukra szükségessé, így ezt ünnepélyesen át is vehették.

Csala András mentőtiszt, a Kazincbarcikai Mentőállomás vezetője elmondta, hogy a munkájukhoz nemcsak megfelelő szakmai felszerelésekre van szükségük, hanem arra is, hogy a két kivonulás közötti időt megfelelő körülmények tölthessék el.

„Az amortizáció minket sem kerül el, a bútorzatunk kopik, használódik. Most éppen új étkezőasztalra és székekre volt szükségünk és a polgármester úrék készségesen segítettek ebben” — foglalta össze a mentőállomás vezetője.

A mentőállomáson összesen kilencen teljesítenek szolgálatot, de nagyon ritka, hogy mindnyájan egyszerre lennének jelen, így a 8 székes asztal tökéletes hiánypótló. Nagyobb darab már el sem fért volna.



Szitka Péter polgármester elmesélte a háttértörténet, mely szerint az önkormányzattal és a képviselő-testülettel minden évben megköszönik a Kazincbarcikai Mentőállomás dolgozóinak és a vezetőjüknek azt, hogy a város és a térség lakóiért vannak. 

„Mi is orvosolni szeretnénk erőnkhöz mérten minden olyan nehézséget, amellyel ők a mindennapokban küzdenek — fogalmazott a polgármester. — Figyelünk arra, hogy mikor mire van leginkább szükségük. Éves esemény, hogy köszönetet mondunk, és technikai dolgokkal járulunk hozzá a jobb munkakörülményeikhez. Most az étkezőasztal és a székek hiányoztak nekik legjobban, hogy a pici szabadidejükben vagy amikor együtt vannak, le tudjanak ülni együtt enni, beszélgetni. Hozzájárulásunkat nagy örömmel fogadták.”

A városvezetés a jövőben is jó partnere kíván maradni a mentőállomásnak, így már rá is kérdeztek, hogy mi legyen majd a következő adomány, és elindult a közös gondolkodás. Szitka Péter bízik abban, hogy az elkövetkezendőkben is sikeresen fogják tudni támogatni a Kazincbarcikai Mentőállomást.



 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk