https://kolorline.hu/Tanévnyitó a BorsodChemben — duális képzés gyakorlati tudással

Tanévnyitó a BorsodChemben — duális képzés gyakorlati tudással

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Ünnepélyes tanévnyitón köszöntötték a BorsodChem duális képzési programjában résztvevő középiskolásokat és egyetemi hallgatókat. A vegyipari óriásnál már 75 fiatal tölti a program keretében a gyakorlati idejét, és tanulja a szakmát a legkorszerűbb és legmodernebb körülmények között. A vállalat nem titkolt célja, hogy a duális képzés résztvevői végzésük után a BorsodChem munkavállalóivá válhassanak.

Három intézmény duális tanulóit: a Miskolci és a Debreceni Egyetem vegyészmérnök hallgatóit, valamint az Irinyi János Református Oktatási Központ vegyésztechnikusait várta a BorsodChem a partnerintézményeivel közösen a 2024/25-ös tanév megnyitójára a Radnóti Közösségi Házba.

75 év, 75 duális hallgató és tanuló

Mágikus számként jellemezte az ünnepségen a 75-öt a BorsodChem vezérigazgatója. Kruppa László közölte: az idén 75 éves vállalatnak éppen ugyanennyi duális hallgatója vagy tanulója van, akik a partneroktatási intézményeknél folyó elméleti képzésüket a vegyipari vállalatnál megszerezhető gyakorlati ismeretekkel és tudással szeretnék bővíteni. A vezérigazgató megerősítette: a BorsodChem tökéletes választás a duális program részéül és későbbi munkahelyként is.

„Az a jó munka és munkahely, ahol szakmailag fejlődni lehet vagy jól lehet vele keresni. Ha bármelyik megvan a kettő közül, akkor az elfogadható, ha mindkettő elvárás teljesül, akkor az tökéletes, ha egyik sem, akkor viszont érdemes lehet más lehetőségek után nézni. A Wanhua-BorsodChem olyan vállalat, ahol mindkét lehetőség adott. A szakmai fejlődés mellett a versenyképes jövedelem is biztosított, ezenfelül jövőbeli kollégáink egy összetartó, támogató közösség részévé válnak” — jelentette ki Kruppa László.



A BorsodChem magasan képzett dolgozókat foglalkoztat, és a jövőben is jó szakemberekre van szüksége. Ennek érdekében már a kezdetektől bekapcsolódott a duális képzésbe.

Varga Béla, a BorsodChem HR és kommunikációs igazgatója megerősítette: a program lényege, hogy a hallgatók és a tanulók a félév egyharmadában a BorsodChemnél szakirányú gyakorlati oktatásban vesznek részt. Ez azért fontos, mert itt a vállalatra jellemző gyakorlati ismereteket szereznek, és végzéskor ők már képzett munkavállalóként lépnek ki a munkaerőpiacra.

„Reményeink szerint a BorsodChemnél folytatva szakmai karrierjüket” — fogalmazott az igazgató.

Együttműködés a Debreceni Egyetemmel

A Debreceni Egyetem a vegyészmérnök képzés támogatására az elmúlt évtizedekben arra törekedett, hogy a tágabb régió vegyiparának minden fontosabb képviselőjével együttműködést építsen ki. Ebben kiemelt helyet foglal el a BorsodChem, amellyel 2016-ban indult a duális képzés — fogalmazott beszédében az intézmény Természettudományi és Technológiai Karának dékánja. Dr. Kun Ferenc elmondta: a Debreceni Egyetem számára a Borsodchem nagyon fontos és színvonalas képzőhely, ahol a mérnöki munka aspektusainak egy nagyon széles spektrumát tudják megmutatni a hallgatóik számára. 

„Ezért volt fontos számunkra, hogy ez a kapcsolat az elmúlt években is folyamatosan gyümölcsöző tudott lenni. Együttműködésünk a BorsodChemmel hosszú múltra tekint már vissza. Hallgatóink már legalább 2 évtizede gyakran érkeztek ide nyári gyakorlatra, de számtalan szakdolgozat, diplomamunka is készült itt, a cég telephelyén. Ezek a hallgatók kiváló tudással felvértezve léptek ki a munkaerőpiacra” — közölte dr. Kun Ferenc.



A dékán mérföldkőnek nevezte a 2018-as esztendőt, amikor létrejött a BorsodChem vegyipari kihelyezett tanszéke, ahol speciális kurzusokon is részt vehetnek a hallgatók, kihasználva a vállalat gyakorló mérnökeinek tudását. 

Közös út a Miskolci Egyetemmel

A vállalat szintén évtizedes kapcsolattal bír a Miskolci Egyetemmel, ahol 2019-ben indult el a vegyészmérnök alapképzés, és immár 3 éve kazincbarcikai székhellyel egy levelező képzés is. Mára már 92 hallgatója van a szaknak — jelentette be a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara Kémiai Intézetének igazgatója. Dr. Viskolcz Béla büszkeséggel emelte ki, hogy jelenleg is van olyan borsodChemes munkavállaló hallgatójuk, aki egyszerre végzi a mesterszakot és a doktori képzést is a campuson.

„Nagyon fontos a duális képzés, mégpedig azért, mert vannak területek, ahol a vállalat sokkal jobb infrastruktúrával, sokkal mélyebb, sokkal hasznosabb gyakorlati ismeretekkel rendelkezik, mint amivel mi az egyetemen rendelkezünk. És miért ne a legjobbtól tanuljatok? Pont ez a lényege a duális képzésnek” — emelte ki dr. Viskolcz Béla.




Duális képzésben az IJROK

A duális képzés nemcsak a felsőoktatásban érhető el, hanem a középiskolások számára is. Az Irinyi János Református Oktatási Központ tanulói a színvonalas gyakorlati bázis mellett az iskola egyedülállóan felszerelt laboratóriumában is szerezhetnek gyakorlati tudást. Gérus Béla, az Irinyi János Református Oktatási Központ szakmai igazgatóhelyettese közölte: a vegyésztechnikus tanulók számára intézményükben a duális képzés már harmadik éve érhető el.

Emléklapok átadása

Az ünnepség végén Patrik Lu Hongjie, a vállalat igazgatóságának elnöke és Kruppa László vezérigazgató emléklapokat adott át a duális programba most bekapcsolódott fiataloknak. A BorsodChemnek jelenleg a felsőoktatásban 34 duális hallgatója van, és 41 középiskolás vesz részt ebben a képzési formában.



A Wanhua-BorsodChem

A BorsodChem 2011 óta a Wanhua tagvállalataként működik, ezáltal a világ 16. legnagyobb vegyi csoportjának európai termelési központjává vált. A Kazincbarcikán gyártott termékeket 5 kontinens több mint 90 országába szállítják. Éves árbevételük meghaladja a 3 milliárd eurót, vagyis 1100 milliárd forintot. A BC az elmúlt 10 évben rendkívüli ütemben növekedett. Ez idő alatt megvalósították történelmük legnagyobb beruházási ciklusát, és a folyamatnak még nincs vége. Kitartóan fejlesztik termékeiket, és a legmodernebb technológiákat honosítják meg. Üzleti sikereik mellett büszkék környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási tevékenységükre, amelynek célja, hogy fenntartható és felelős módon működjenek, biztosítva az átlátható és az etikus működést is — tudtuk meg Kruppa Lászlótól, a BorsodChem vezérigazgatójától.



 

További híreink

Tisztelgés — megnyílt az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör 60., jubileumi tárlata

Dátum: 2025. nov 10. 20:27

Az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör Tisztelgés című kiállításával jelent meg a kazincbarcikai közönség előtt november 6-án. A város kulturális életének meghatározó alakjai, művészetbarátok, valamint a helyi önkormányzat képviselői együtt lehettek tanúi a kör 60. jubileumi tárlatmegnyitójának a Mezey István Művészeti Központban, ahol az érdeklődőket 24 alkotó 43 remekműve kápráztatta el.

Borsodi Vegyipari Nap – bemutatták a BorsodChem kutatási projektjét

Dátum: 2025. nov 08. 19:31

A Magyar Kémikusok Egyesületének megyei szervezete és a Miskolci Akadémiai Bizottság Vegyészeti Szakbizottsága idén 41. alkalommal szervezte meg a Borsodi Vegyipari Napot. Az alkalomnak az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság székháza adott otthont.

Zajlik az új kazincbarcikai strand látványos és fenntartható koncepciójának véglegesítése

Dátum: 2025. nov 07. 16:44

Miközben a tervek szerint decemberben már az első karcsapásokra várják a vendégeket az elkészült Vízi komplexum medencéi, addig „vízgőzerővel” folyik a strandfejlesztési koncepció véglegesítése is Kazincbarcikán. A szakértői csapatban a magyarországi fürdőkultúrát, üzemeltetést és strandfejlesztési lehetőségeket jól ismerő szakemberek mellett építészek, a Vízi komplexum beruházását és megnyitását koordináló cégek és szervezetek vezetői, valamint a városvezetők is részt vesznek. Kazincbarcika első körben 1,2 milliárd Ft-ot különített el idei költségvetésből a többütemű strandfejlesztés megindítására.

Geometriai formákkal bontja meg a teret — Ezüst György Zoltán kiállítása nyílik a Mezeyben

Dátum: 2025. nov 06. 19:00

Különösen izgalmas, rendkívül sokoldalú és sok témájú, nagyon kifejező, a vonalból gyakran szokatlan formákkal kimenő festő- és grafikusművész bemutatkozásával folytatódik a „Emberben a művész, művészben az ember” kiállítássorozat. Ezüst György Zoltán több korszakos, egyénien mély értelmű, mégis bárkit megszólító tárlata november 12-én (szerdán), 18:00 órától nyílik meg a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermében.

KolorTV élőben

Programajánló

Vizuális anomáliák - Ezüst György Zoltán képzőművész kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

IV. Dédesi fényparádé és jótékonysági felvonulás

Dédestapolcsány

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk