https://kolorline.hu/Esélyegyenlőségi nap Kazincbarcikán

Esélyegyenlőségi nap Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Nagykorú lett a Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesületének éves eseménye, az Esélyegyenlőségi nap. Idén már 18. alkalommal rendezték meg az információs és szórakoztató rendezvényt, hogy ezzel is feldobják a tagjaik mindennapjait, és felhívják a külvilág figyelmét sajátos körülményeikre. A 2024-es alkalom mottója Illés Fanni ezüstérmes magyar paralimpiai bajnok idézete: „Csak emberek vannak”.

A Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesülete 2004 óta — a Covid két évének kivételével — minden esztendőben megrendezte Esélyegyenlőségi napját. Mára már az is hagyományosnak számít, hogy az akadálymentes Kazinczy Ferenc Tagiskola ad teret a társadalmilag jelentős eseménynek, ami idén szeptember 7-én zajlott. A házigazda tagiskola részéről az egyesület kiemelt befogadásról, szeretetről és támogatásról számolt be a kivételes programjuk számára. A szervezők célja egyszerre informatívnak, szórakoztatónak és közösségformálónak lenni elsősorban mozgáskorlátozottak részére, de teljesen nyitottan mindenki másra is, aki kedvet érez a díjtalan rendezvényhez kapcsolódni.

Egyetlen nap mögött féléves szervezés bújik meg

Az egyesület elnöke, Tomkóné Kiss Mária egykor a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetségénél is dolgozott, és a szervezet korábbi, szokásos májusi országos rendezvényének hiánya nyomán hozta létre a területi változatot. Az idei lehetőségért hálát mondott az adományozóknak, a kollégáinak és Göndör Judit szervezőnek. 

„A szervezést már tavasszal megkezdjük. Korán ki kell tűzni az időpontot, hogy mikor tudunk jönni, és utána indulhat a tervezés – foglalta össze Tomkóné Kiss Mária. – Nincs olyan egyedi forrás, amivel a rendezvényt biztosítani tudnánk, de szerencsére, eddig minden évben összejött. Már magánszemélyektől is kapunk nagyon nagy segítségeket, akár önkéntesek alakjában is. A jövőre 30 éves egyesületünk még 1995-ben a lakásomon alakult. Azóta folyamatosan fejlődünk: rengeteg munkánk van, hiszen nagy támogatásra van szükség tőlünk. Évente, kétévente változnak a jogszabályok, amelyekhez megfelelő hozzáállást kell kialakítanunk. Sokan kérnek tőlünk tanácsot is, főleg, ha váratlan helyzetbe kerülnek, például, ha egy családtag lebénul.”




Az éves Esélyegyenlőségi nap a fenti céloknak is igyekszik fórumot biztosítani. Az aktuális apropót részben a paralimpikonok szellemének dedikálták, akik Göndör Judit szerint a mozgáskorlátozottak problémáinak küldöttei, és sok esetben az esélyegyenlőség zászlóvivői is lehetnek. A résztvevők ehhez méltón egy kisfilmet nézhettek meg a többszörös világbajnok úszó, frissen ezüstérmes paralimpikon Illés Fanniról, példázva azt, hogy a sportoló mi mindent tesz ezért a társadalmi rétegért, és mi mindenért lehet szeretni, tisztelni őt.

Többművészeti műsor és digitális önvédelmi előadás az esélyegyenlőségi napon

A rendezvény látványos táncos előadással folytatódott, a Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes produkciójával. A műsornak társcélja a vendégeknek ízelítőt adni, hogy milyen páratlan művészeti tevékenységre képesek a fogyatékkal élők. Megkapó fellépésük után a RollDance egyik tagja, Fancsik Zoltán beavatott bennünket, hogy egy ilyen műsorszámot náluk is rendszeres próbák előznek meg.

„Péntekenként szoktuk próbálni Budapesten, a Rocky Monday Egyesülettel közösen — árulta el Fancsik Zoltán. — Szinte minden évben itt vagyunk Kazincbarcikán. Valaha én is járó voltam, de már 19 éve űzöm ezt az új műfajt. Ez a tánc nagyon más műfaj, de megnyugtat és rengeteg pozitívumot ad. A táncegyüttes kapcsán sok helyre jutunk el, emberekkel találkozunk és emberek maradunk. Valakinek nem látszik annyira a sérülése, nekünk, kerekesszékeseknek igen.”



A fogyatékosság egy másik ágának képviseletében az országosan ismert és elismert látássérült énekesnő és esélyegyenlőségi aktivista, a zalaegerszegi Agárdi Szilvia is fellépett dalaival az összetett élménynapon. 

A változatos műsort továbbgazdagította Jaskó Judit, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési főelőadójának előadása az online bűncselekmények súlyos témájában, „vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra” mottóval. Ezzel rövid, gyakorlati tanácsokat kívánt átadni, amelyek — ahogyan mindenkit — a mozgáskorlátozottakat is ugyanúgy érintik. 




Egy nap a valódi esélyegyenlőségért

Tomkóné Kiss Mária elnök beszélt rendszeres rendezvényük legfőbb céljáról, miszerint nevelő célzattal szeretnék megmutatni az egészséges, “ép”, ahogyan ők mondják, két lábon járó embereknek, hogy kerekesszékre utalva ők ugyanúgy tudnak dolgozni és élni, mint az épek, csak megfelelő támogatás kell hozzá: „Ha a támogatás megvan, akkor normális életet élhetünk”.

Az Esélyegyenlőségi nap szervezői szerint azért, hogy ők ugyanúgy tudjanak tanulni, dolgozni, közlekedni, ügyet intézni, bevásárolni, nyaralni, szórakozni…, még nagyon sokat kell tenni a mindennapokban. Ehhez fontos, hogy az „ép emberek” bele tudják képzelni magukat egy-egy sérült csoport élethelyzeteibe, hogy ők milyen mindennapi gondokkal, problémákkal küzdenek. Hogy számukra egy egyszerű tevékenység, mint például egy leesett pénzérme felvétele a földről, vagy egy termék megtalálása az üzletek polcain mekkora kihívást jelenthet. Ugyanígy fontos nekik, hogy tagjaik naprakészen tájékozottak legyenek a jogi, orvosi és egyéb szabályokról, lehetőségekről. Mindezeket az egyesület napi szinten kezeli és intézi.



 

További híreink

Tanulást ösztönző támogatás: több mint ezer jó tanuló kapja meg 

Dátum: 2026. ápr 06. 08:00

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a diákok körében Kazincbarcikán a tanulást ösztönző támogatás. A március 15-i határidőig több mint 750 kérelem érkezett be az önkormányzathoz, és 1000-nél is többen kapták meg a félévi teljesítményükért járó zsebpénzüket. A jó tanulmányi eredmények elismerésére a város idén is jelentős összeget különített el. A program a második félévben is folytatódik.

Bike Park – újra várja a kerékpárosokat Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 05. 20:47

A Barcika Park Nonprofit Kft. munkatársai befejezték a Bike Park tavaszi karbantartását, így a pálya ismét várja a kerékpározókat. A létesítményt Kazincbarcika Város Önkormányzata 2022-ben hozta létre a helyi sportolási lehetőségek bővítésére.

Érmekkel tértek haza a KVSE karatékái

Dátum: 2026. ápr 05. 08:00

Március 29-én, vasárnap Miskolcon rendezték meg a XII. Adamantin Kupa nyílt karateversenyt. A nemzetközi megmérettetésen a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület ifjú sportolói is részt vettek, és négy kategóriában is sikerült dobogós helyezést elérniük. 

Egy hónapon át kérvényezhető a fizetési mód megváltoztatása a Barcika Szolgnál

Dátum: 2026. ápr 04. 12:00

A távfűtéses lakásban élők április közepétől egy hónapon át jelezhetik a Barcika Szolgnak, hogy a tényleges fogyasztás alapján történő számlázást vagy az átalánydíjas fizetési lehetőséget választják a következő fűtési szezonban. A módosításra háromféleképpen van lehetőség. 

KolorTV élőben

Programajánló

Áprilisi programok Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk