https://kolorline.hu/BorsodChem Kolorfutás 2024

BorsodChem Kolorfutás 2024

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Szeptember 21-én újra elrajtol a BorsodChem Kolorfutás. Cikkünket folyamatosan frissítjük a programmal kapcsolatos tudnivalókkal. Az esemény az útvonal miatt forgalmirend-változásokkal jár, térképen mutatjuk, mire kell számítani. Cikkünk frissült a Volánbusz járatainak közlekedésével és útvonalával, TÉRKÉPPEL!

A BorsodChem Kolorfutást szeptember 21-én (szombaton) 13:00 és 18:00 óra között rendezik Kazincbarcikán. A versenykiírás a részletekkel ITT érhető el.

A program idén is több száz résztvevővel rajtol, ami útlezárásokkal és a megszokottól eltérő forgalomirányítással jár.

Forgalmirend-változások

Forgalom elől elzárt területek (a megadott időpontokban a ki- és behajtás sem lehetséges)

► Jószerencsét út a Tóth Árpád út kereszteződésétől az unikornis körforgalomig (12:00-18:00)
► Jószerencsét út az unikornis körforgalomtól az oroszlános körforgalomig FÉLPÁLYÁS LEZÁRÁS (12:00-18:00)
► Szent Erzsébet sétány a Jószerencsét úttól a Liget utcáig, a Polgármesteri Hivatal mögött (szeptember 20-án 22:00 és szeptember 21-én 20:00 között)
► Liget utca az Építők útjától az Egressy Béni útig (12:00-18:00)
► Göncz Árpád utca és a mellette lévő terek: Ságvári tér, Munkácsy tér, Névtelen út (12:00-18:00)
► Egressy Béni út az unikornis körforgalomtól a Liget utcai kereszteződésig (10:00-20:00)

Egyirányú áteresztőpont (kifelé elhagyható a terület, de a behajtás nem lehetséges)

► a Munkácsy térről és a Mezey István Művészeti Központ melletti útszakaszról az Építők útja felé
► a Shell benzinkútról az oroszlános körforgalom felé

Kétirányú áteresztőpont

► a Fő térről a Mikszáth Kálmán utca felé

A Jószerencsét úton 20 km/h-s sebességkorlátozás lesz érvényben!



Buszközlekedés a BorsodChem Kolorfutás idején

Változik a buszközlekedés rendje a szeptember 21-én (szombaton) megrendezésre kerülő BorsodChem Kolorfutás idején. Mutatjuk a járatok közlekedési rendjét:

1054 Budapest-Eger-Szilvásvárad-Kazincbarcika-Jósvafő

► Budapest-Eger-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Sajókaza, vá. bej. út megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd 26-os főút – Attila út – Alsóvárosi krt. – Építők útja – Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

► Kazincbarcika-Eger-Budapest útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – 26-os főút

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyet nem érintik:
Kazincbarcika, Márka ABC

1369 Ózd-Miskolc-Tiszaújváros-Hajdúnánás-Nyíregyháza

► Ózd-Kazincbarcika-Miskolc-Nyíregyháza útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Sajókaza, vá. bej. út megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint közlekedik, majd a Hadak útján (26-os főút) közlekedik tovább. 

► Nyíregyháza-Miskolc-Kazincbarcika-Ózd útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint közlekedik, majd megfordulva a Hadak útján (26-os főút) közlekedik tovább.

► Az autóbusz az alábbi megállóhelyet nem érinti:
Kazincbarcika, Városháza

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyen lesz lehetőség:
Kazincbarcika, Alkotmány utca

1384 Miskolc-Ózd-Pétervására-Salgótarján

► Miskolc-Kazincbarcika-Ózd-Salgótarján útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint közlekednek, majd megfordulva a Hadak útján (26-os főút) közlekednek tovább.

► Salgótarján-Ózd-Kazincbarcika-Miskolc útvonalon közlekedő járatok útvonala:
 Sajókaza, vá. bej. út megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint közlekednek, majd a Hadak útján (26-os főút) közlekednek a Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyre.

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
Kazincbarcika, Városháza

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
Kazincbarcika, Alkotmány utca

3408 Eger-Szilvásvárad-Kazincbarcika

► Eger-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Ifjúmunkás tér megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

► Kazincbarcika-Eger útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – 26-os főút

3765 Miskolc-Sajóbábony-Sajószentpéter-Kazincbarcika

► Miskolc-Sajószentpéter-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd megfordulva: Hadak útja (26-os főút) – Attila út – Alsóvárosi krt. – Építők útja – Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

► Kazincbarcika-Sajószentpéter-Miskolc útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, temető
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, Városháza

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.

3766 Miskolc-Sajószentpéter-Kazincbarcika, Vájár út

► Kazincbarcika-Sajószentpéter-Miskolc útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, Árpád fejedelem tér
→ Kazincbarcika, strandfürdő
→ Kazincbarcika, Mátyás király út
→ Kazincbarcika, temető

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Ifjúmunkás tér
→ Kazincbarcika, kórház
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.

3767 Miskolc-Sajószentpéter-Kazincbarcika-Herbolya

► Herbolya-Kazincbarcika-Sajószentpéter-Miskolc útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, ÉRV Irodaház megállóhelyig a menetrendben meghirdetett útvonal, majd Lini István tér – Autóbusz-állomás – Lini István tér – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, Árpád fejedelem tér
→ Kazincbarcika, strandfürdő
→ Kazincbarcika, Mátyás király út
→ Kazincbarcika, temető

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Ifjúmunkás tér
→ Kazincbarcika, Kórház
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.

3770 Miskolc-Kazincbarcika-Putnok-Ózd-Borsodnádasd

► Miskolc-Kazincbarcika-Ózd útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd megfordulva: Hadak útja (26-os főút)

► Ózd-Kazincbarcika-Miskolc útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Sajókaza, vá. bej. út megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd Hadak útja (26-os főút) — Szt. Flórián tér aut. vt.

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
Kazincbarcika, Városháza

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
Kazincbarcika, Alkotmány utca

3773 Miskolc-Kazincbarcika-Sajógalgóc-Putnok-Ózd

► Kazincbarcika-Ózd útvonalon közlekedő járat útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút)

► Ózd-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járat útvonala:
Kazincbarcika, Ifjúmunkás tér megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

4040 Kazincbarcika-Múcsony-Edelény

► Kazincbarcika-Múcsony-Edelény útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Edelény-Múcsony-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd megfordulva Hadak útja (26-os főút) – Attila út – Alsóvárosi krt. – Építők útja – Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, temető
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, Városháza

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.

4046 Kazincbarcika-Berente

► Kazincbarcika – Berente, Bányagépjavító üzem útvonalon közlekedő járat útvonala:
Kazincbarcika, Vájár u. forduló, majd megfordulva Kazincbarcika, Deák Ferenc Szakképző Iskola Tanműhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, utána Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Berente, Bányagépjavító üzem – Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd megfordulva Hadak útja (26-os főút) – Attila út – Alsóvárosi krt. – Építők útja – Tardonai út – Lini István tér – Herbolyai út, Kazincbarcika, Deák Ferenc Szakképző Iskola Tanműhelytől a menetrendben meghirdetett útvonalon közlekednek tovább.

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, Árpád fejedelem tér
→ Kazincbarcika, strandfürdő
→ Kazincbarcika, Mátyás király út
→ Kazincbarcika, temető

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Ifjúmunkás tér
→ Kazincbarcika, kórház
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.

4048 Kazincbarcika-Berente

► Kazincbarcika – Berente útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Berente – Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd megfordulva Hadak útja (26-os főút) – Attila út – Alsóvárosi krt. – Építők útja – Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, temető
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, Városháza

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.

4050 Kazincbarcika-Sajószentpéter-Kondó-Varbó

► Kazincbarcika-Sajószentpéter-Varbó útvonalon közlekedő járat útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Varbó-Sajószentpéter-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járat útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd megfordulva Hadak útja (26-os főút) – Attila út – Alsóvárosi krt. – Építők útja – Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, temető
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, Városháza

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.

4052 Berente-Kazincbarcika-Tardona

► Berente-Kazincbarcika-Tardona útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd megfordulva Hadak útja (26-os főút) – Attila út – Alsóvárosi krt. – Építők útja – Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás, majd a Lini István tér – Tardonai út

► Kazincbarcika-Tardona útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Autóbusz-állomás — Lini István tér – Tardonai út

► Tardona-Kazincbarcika-Berente útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, ÉRV Irodaház megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint közlekednek, majd Lini István tér – Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Tardona-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, ÉRV Irodaház megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint közlekednek, majd Lini István tér – Autóbusz-állomás útvonal

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, temető
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, Városháza

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.

4057 Kazincbarcika-Sajókaza-Putnok

► Kazincbarcika-Putnok útvonalon közlekedő járat útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút)

4059 Kazincbarcika-Sajókaza-Putnok

► Kazincbarcika-Mályinka-Nekézseny útvonalon közlekedő járat útvonala:
Szt. Flórián tér – Hadak útja (26-os főút) – Attila út – Alsóvárosi krt. – Építők útja – Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi iskola

► Nekézseny-Mályinka-Kazincbarcika, autóbusz-állomás útvonalon közlekedő járat útvonala:
Kazincbarcika, Ifjúmunkás tér megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

► Nekézseny-Mályinka-Kazincbarcika, Szt. Flórián tér útvonalon közlekedő járat útvonala:
Kazincbarcika, ÉRV II. telep megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint közlekedik, majd a Hadak útján (26-os főút) közlekednek a Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyre.

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, Alsóvárosi iskola
→ Kazincbarcika, Városháza
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, temető

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
Kazincbarcika, Attila út
Kazincbarcika, Alkotmány u.
Kazincbarcika, Kossuth u. 1.

4060 Kazincbarcika-Sajókaza-Dédestapolcsány-Mályinka

► Kazincbarcika-Mályinka útvonalon közlekedő járat útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – 26-os főút

► Mályinka-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Ifjúmunkás tér megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

4063 Kazincbarcika-Sajókaza-Dédestapolcsány-Mályinka

► Kazincbarcika-Gömörszőlős útvonalon közlekedő járat útvonala:
353 sz. járat, amely Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelytől naponta, kivéve munkaszüneti napokon 6:25-kor indul, Gömörszőlős, kh. megállóhelyre 7:25-kor érkezik, Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. – Hadak útja (26-os főút) útvonalon közlekedik.

► Az autóbusz az alábbi megállóhelyeket nem érinti:
→ Kazincbarcika, temető
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, Városháza
→ Kazincbarcika, Alsóvárosi iskola

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.
→ Kazincbarcika, Attila út

4065 Kazincbarcika-Sajóivánka-Sajógalgóc-Putnok

► Putnok-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Ifjúmunkás tér megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

4066 Kazincbarcika-Sajóivánka-Sajókaza-Sajógalgóc

► Kazincbarcika-Sajókaza útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – 26-os főút

► Sajókaza-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, ifjúmunkás tér megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

4067 Berente-Kazincbarcika- Sajókaza-Sajógalgóc

► Kazincbarcika-Sajókaza útvonalon közlekedő járat útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér – Hadak útja (26-os főút)

► Sajógalgóc-Sajókaza-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járat útvonala:
Kazincbarcika, ÉRV II. telep megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd Hadak útja (26-os főút) – Szent Flórián tér aut. vt.

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, temető
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, Városháza
→ Kazincbarcika, Alsóvárosi iskola

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Attila u.
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1

4070 Kazincbarcika/Berente-Kurityán-Szuhafő

► Kazincbarcika-Felsőnyárád-Zádorfalva-Szuhafő útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Szuhafő-Zádorfalva-Felsőnyárád-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd megfordulva Hadak útja (26-os főút) – Attila út – Alsóvárosi krt. – Építők útja – Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás útvonal

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, Városháza
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, temető

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.

4075 Kazincbarcika/Berente-Felsőnyárád-Aggtelek

► Kazincbarcika-Felsőnyárád-Aggtelek útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Aggtelek-Felsőnyárád-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd megfordulva Hadak útja (26-os főút) – Attila út – Alsóvárosi krt. – Építők útja – Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, Városháza
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, temető

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.

4080 Kazincbarcika-Rudolftelep-Rudabánya-Kánó

► Kazincbarcika-Rudolftelep-Rudabánya-Kánó útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Kánó-Rudabánya-Rudolftelep-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd megfordulva Hadak útja (26-os főút) – Attila út – Alsóvárosi krt. – Építők útja – Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, Városháza
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, temető

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.

4082 Berente/Kazincbarcika-Rudabánya-Szalonna-Meszes

► Kazincbarcika-Rudabánya-Meszes útvonalon közlekedő járat útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, Városháza
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, temető

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.

4083 Kazincbarcika-Rudabánya-Szendrő-Rakaca-Viszló

► Kazincbarcika-Rudabánya-Szendrő útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Szendrő-Rudabánya-Rudolftelep-Kazincbarcika útvonalon közlekedő járatok útvonala:
Kazincbarcika, Szt. Flórián tér aut. vt. megállóhelyig a menetrendben meghirdetettek szerint, majd megfordulva Hadak útja (26-os főút) – Attila út – Alsóvárosi krt. – Építők útja – Tardonai út – Lini István tér – Autóbusz-állomás

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, Városháza
→ Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, temető

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.

4084 Kazincbarcika-Rudabánya-Szendrő-Rakaca-Viszló

► Kazincbarcika-Rudabánya-Szendrő-Jósvafő-Aggtelek vá. útvonalon közlekedő járat útvonala:
Autóbusz-állomás – Lini István tér – Tardonai út – Építők útja – Alsóvárosi krt. – Attila út – Hadak útja (26-os főút) – Szt. Flórián tér

► Az autóbuszok az alábbi megállóhelyeket nem érintik:
→ Kazincbarcika, Városháza
→Kazincbarcika, KolorLab Innovációs Központ
→ Kazincbarcika, temető

► Fel- és leszállásra az alábbi megállóhelyeken lesz lehetőség:
→ Kazincbarcika, Alkotmány u.
→ Kazincbarcika, Kossuth u. 1.


Kolorfutás 2024 Volánbusz térkép


 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk