https://kolorline.hu/Toboroz a KBSC — fociedzések ovisoknak

Toboroz a KBSC — fociedzések ovisoknak

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Ismét toboroz a KBSC. A futballedzők korábban már tartottak toborzást, akkor több mint 40 óvodás csatlakozott az edzésekhez. Mivel még sok az érdeklődő, így a sportcentrum október 3-án újabb toborzást tart, és arra biztatják a gyerekeket, hogy jöjjenek el és csatlakozzanak hozzájuk.

A Kolorcity Kazincbarcika SC felkészítői heti 2 alkalommal tartanak edzést az ovisoknak. A kis focisták mindig nagy örömmel érkeznek, hiszen csapatban játszhatnak.

A gyerekek edzéseinek időpontja kedd és csütörtök, ahová eljöhetnek azok az 5-6 éves kisfiúk és kislányok, akik imádják a labdát, tele vannak játékossággal és energiával. Keddenként 17:30-tól, csütörtökönként pedig 17 órától 19 óráig tartanak a focitréningek. 

“A 2018/19-es, ’20-as gyerekeket toboroztuk szeptember 10-én, és nagyon nagy létszámban jöttek el — mondta Pál-Kutas József, a KBSC utánpótlásedzője. — Körülbelül 40-en voltak, aminek nagyon örülünk. Valószínű 2 csoportra bontjuk majd őket, mert többen vannak. Erdei János vezetésével és Erdei Bence segítségével játékos feladatokkal fogjuk az edzéseket tartani nekik.”

Pál-Kutas József arra biztatja a szülőket, hogy hozzák el futballkedvelő ovis gyermekeiket az edzésekre, ahol tanulva játszhatnak együtt. A KBSC minden lelkes kis focistát vár a póttoborzásra, amely október 3-án, csütörtökön kezdődik délután 5 órától a Kazinczy Tagiskola műfüves pályáján.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk