https://kolorline.hu/Surányisok Erdélyben – Erasmus+ mobilitás

Surányisok Erdélyben – Erasmus+ mobilitás

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 20 tanulója az Erasmus+ pályázati programjának köszönhetően három hetet töltött Erdélyben. A projektet az Európai Bizottság támogatta.

A program célja az volt, hogy az intézmény szaktechnikus diákjai valós munkahelyi körülmények között szerezzenek szakmai tapasztalatokat, élményeket. A rövid távú tanulási célú mobilitás keretében a turizmus-vendéglátás, az egészségügy és a sportágazat tanulói utaztak ki a magyarlakta Sepsiszentgyörgyre. Fogadó szervezetük, a Vet Center Románia teljes körűen megszervezte a résztvevők szakmai gyakorlatát. Biztosították a kiutazást, a szállást és az étkezést is. A programban részt vevőket színvonalas vendéglátóegységek fogadták. Az egészségügyi ágazat diákjai megismerték a Zathureczky Berta Idősek Otthonának tevékenységét, az Írisz Házban fogyatékossággal élők között töltöttek el 5 napot, majd a Pro-Vitam Egészségügyi Központban láttak el alapápolási feladatokat. A sportedzők és a sportszervezők a Sepsi OSK arénájában, valamint a Sepsi Sportiskolában segédkeztek a különböző korosztályok labdarúgó és kézilabda edzésein.



A szakmájuk iránt érdeklődő tanulók az erdélyi tapasztalataikat és új ismereteiket kamatoztatni tudják majd a hazai munkájuk során, a projekt alatt elkészülő portfólióelemekre pedig büszkék lehetnek majd a szakmai vizsgájukon.

A hétköznapok gyakorlati foglalkozásai mellett számos kulturális és szabadidős elfoglaltságot biztosított a VET Center a résztvevők számára. Kirándulásokat szerveztek Törcsvárra, Brassóba, a Szent Anna tóhoz. Maga Sepsiszentgyörgy is rengeteg látnivalót és értéket kínált. A hagyományosan megrendezett Kürtőskalács Fesztivál egy teljes hétvégére biztosította a kikapcsolódás lehetőségét, mindamellett kulináris élményekhez juttatta a csoport tagjait.   

A háromhetes mobilitás a szakmai kitekintés mellett feledhetetlen élményt nyújtott.



Fotó és infó: Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk