https://kolorline.hu/Adventi varázslat gyermekeknek és szülőknek a Székhelyóvodában

Adventi varázslat gyermekeknek és szülőknek a Székhelyóvodában

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Már hagyományosnak számít, hogy a gyerekek-szülők és óvodapedagógusok „szentháromságban” ünneplik az adventet a Székelyóvodában. Így történt ez idén az intézmény udvarán. Az Adventi varázslat című műsorban karácsonyi énekkel és táncműsorral várták kicsik és nagyok a vendégeiket.

A Székhelyóvoda udvara 2024-ben is tudatosan ünnepi módra váltott a közelgő karácsony és az adventi várakozás jegyében. Szülők, gyerekek és pedagógusok együtt ünnepeltek december 12-én (csütörtökön), advent harmadik vasárnapjához közeledve.

Tarné Venczel Ágnes, a Székhelyóvoda vezetője elárulta, hogy az ovisokkal hetekig készültek erre az alkalomra. Ennek része volt az is, hogy együtt lobbantották fel az adventi koszorú első két gyertyáján a hit és a remény lángját. 

„A gyerekekkel rendszeresen megbeszéljük, hogy ennek a szokásnak milyen hagyománya van és mit várunk ilyenkor — összegezte Tarné Venczel Ágnes. —  A karácsony a szeretet, a várakozás ideje és mi ezen az alkalmon szerettük volna a szülőket is meghívni, hogy családias környezetben, együtt készüljünk erre a varázslatra.”

„A kis Jézus bölcsőjéhez mi is elmegyünk, angyalokkal, pásztorokkal örvendezhetünk” – énekelte Regős Lili Alíz a karácsonyi dalt az ünnepségen, majd látványos karácsonyi táncot adtak elő az óvodások.



 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk