https://kolorline.hu/Koncertsvédasztallal indult a kulturális újév Kazincbarcikán

Koncertsvédasztallal indult a kulturális újév Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Duplán ünnepi dupla előadással tette le a további igényes közösségi kultúrálódás alapjait 2025-re is Kazincbarcika városa, már rögtön január 12-én (szombaton). Gergely Róbert kétszeres eMeRTon-díjas énekes, színész vendégszereplésével történt meg a Melódia Kamarazenekar 20. újévi fellépése. A Harmónia Kórussal megvalósított pompás koprodukció a felújított Egressy Béni Művelődési Központ nyitóeseménye is lehetett egyúttal.

A Melódia Kamarazenekar és a Harmónia Kórus jeles 20. jubileumi koncertje, illetve Gergely Róbert sztárvendég műsora hívta újra életre álmából az energetikai felújításon átesett Egressy Béni Művelődési Központot. A megszépült épület méltón díszbe öltözött az új korszak első vendégeinek fogadására. A színházterem nézőterének sorai ismét megteltek, két turnusban is egymás után. 

Szabó-Farkas Petra, a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola zenepedagógusa, egyúttal a jubileumi műsor konferansziéja koncertasztalnak hívta beszédében az éves zenei összeállításukat: izgalmasan változatos koncertnyitánnyal, elegáns keringővel, operett- és musicalslágerekkel, külföldi és magyar dallamokkal, mindez táncosokkal, kórussal és szólistákkal fűszerezve.




Polgármesteri újévi üdvözlés az értékközvetítés jegyében

Szitka Péter polgármester rövid, de tartalmas újévi felszólalással köszönte a városi nagyérdeműt, több gondolat köré építve.

„Egy évvel ezelőtt a Kodály iskola aulájában álltam, ugyanígy a kamarazenekar előtt és megfogalmaztam egy ígéretet — emlékezett vissza Szitka Péter. — Amikor az Egressy Művelődési Központ felújítása megtörténik, és az első vendégek megérkeznek, akkor a színpadon nem lehetnek mások, mint a kodályosok, teljes menetfelszereléssel. Kerek Gábor igazgató úr elfogadta a küldetést, és ennek én akkor nagyon örültem.” 

A polgármester beszédében azt is bevallotta, hogy a koncert előtt pár nappal a művelődési központ felé járva, elfogta a kétség, hogy hogyan készül el a helyszín az ünnepi alkalomra, de bizalomra buzdították a kollégái. Nekik (többek között a Barcika Art, a Barcika Kontroll, a Barcika Park, a Barcika Príma és a Barcika Projekt munkatársainak) köszönte meg Szitka Péter, hogy éjt nappallá téve dolgoztak az elmúlt időszakban azért, hogy az Egressy új korszakának első estéje méltóra sikerülhessen.

Az új évre vonatkozóan a városvezető külön kiemelte, hogy idén ő is újszerűen közelíti meg a szokásos évindító kérdést, hogy mi várható 2025-ben?

„Az a lesz a fő stratégia minden kollégámmal, aki jön velem, és minden olyan kazincbarcikai állampolgárral, akivel ezt vállvetve tehetjük meg, hogy értéket közvetítünk 2025-ben — emelte ki Szitka Péter. —  Értéket, olyanokat, mint a kreativitás, a tudás, a művészet, a kultúra, a szeretet, az egymásra figyelés, a közösségi munka és a közösségért cselekvés.”

A polgármester úgy vélte, hogy az alacsony színvonalon vitatkozó kommunikációnak, az arctalan kommentelőknek egyetlen ellenszere lehet, méghozzá mindenkinek értéket közvetíteni, akár akarja az illető, akár nem, akár felfogja, akár nem. Ezekkel a gondolatokkal adta át a színpadot a közönség fergeteges zenei utazásának, a Harmónia Kórusnak, a Melódia Kamarazenekarnak, a énekeseknek és a táncosoknak, a teljes Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolának, akik évavató műsorát idestova 20 éve élvezheti a város.




Duplán különleges alkalom egy dupla koncerten

Szabó-Farkas Petra konferanszié is ünnepélyesen hangsúlyozta a két nagy alkalom egybeesését, az Egressy Béni Művelődési Központ újranyitását, és azt, hogy már huszadjára találkozhat a Melódia Zenekar a kedves közönségével újév apropóján. A műsorvezető Kerek Gábor „Közeledő” iskolaigazgatón, a felkészítő pedagógusokon, illetve a szervező és megvalósító háttérstábon kívül köszönetet mondott a Barcika Art Kft. vezetőségének és munkatársainak, hogy a 2025-ös év elején is teret adtak a klasszikus stílusú élőzenekaros újévi koncertnek, melyet ebben a formában csak itt, Kazincbarcikán élvezhet a hallgatóság. 

Színpompás, változatos, mozgalmas és látványos kodályos fellépés-konstelláció után kapta meg az est külsős sztárvendége, Gergely Róbert színész-énekes a pódiumot. A köztes pezsgős pohárköszöntőn a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Kerek Gábor „Közeledő” növelte a nagyívű ünnepi egybeesések számát, külön figyelmet irányítva arra a tényre, hogy iskolájuk — a zenei, a táncos, a képzőművészeti és a színjáték kultúra követeként — idén örvendhet fennállása 60. évfordulójának. A szünet után Gergely Róbert örökzöld produkciói által generált tapsvihar és üdvrivalgás máris jól lendítette tovább a 6. Kodály évtizedet kerekké záró új évet.




 

További híreink

Közterület-felügyelők tanították a diákokat a helyes közlekedésre

Dátum: 2025. szept 09. 08:00

Felkérést kapott szeptember első hetében a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet, hogy játékos formában segítsék megtanítani a gyerekeknek, hogyan kell biztonságosan közlekedni és átkelni a zebrán. A közterület-felügyelők természetesen igent mondtak, és valós szituációt szimulálva mutatták meg, mekkora veszélyforrás az úttest és a gyalogátkelőhely.

Delhusa Gjon Kazincbarcikán — városunk volt az egyik állomása a Szerencsekoncerteknek

Dátum: 2025. szept 08. 16:57

Összesen 80 megállóval kínál szórakoztató zenés kikapcsolódást az adott települések lakóinak a Szerencsekoncertek szeptember 4. és október 19. között. Kazincbarcikára szeptember 7-én érkezett a program, és a Mezey István Művészeti Központban először a Duász Akusztik, majd Delhusa Gjon koncertje szórakoztatta a közönséget.

Befejeződött a Vízi komplexum építése — a hivatalos nyitáshoz már csak az engedélyek szükségesek

Dátum: 2025. szept 07. 18:00

Hamarosan megnyitja kapuit a Vízi komplexum. Befejeződött a fizikai kivitelezése a létesítménynek, amely már csak az engedélyezési folyamat lezárására, illetve a végső hivatalos nyitásra vár. A Csónakázó-tó mellett egy több mint 8 ezer négyzetméteres területen, 2 ütemben indult el az építkezés. Az első ütem 2024-ben fejeződött be, ekkor készült el az 50 méteres versenymedence, az öltözők, a gépészet, a szükséges kiszolgáló helyiségek, valamint az épület korpusza. A második ütemben – amely 2024 tavaszán indult és egy év alatt valósult meg – a kültéri és a tanmedencék burkolata, az audiovizuális rendszer, a kiegészítő elemek, illetve a wellness- és rekreációs rész kialakítása történt meg.

Az energiapolitika nem politika — Kazincbarcikára látogatott Holoda Attila

Dátum: 2025. szept 07. 10:17

Holoda Attila, hazánk egyik legismertebb energetikai szakértője volt Kazincbarcika vendége szeptember 4-én. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember látogatást tett a város ikonikus Vízi komplexumában, majd egy városnézést követően az aktuális energiaellátási helyzetről és kihívásokról tartott előadást a Mezey István Művészeti Központban.

KolorTV élőben

Programajánló

Utcazene Fiesta — A Kolorfutás Night napos oldala

Kazincbarcika

Befutott a Kolorfutás Night 2025 dátuma — él a nevezés

Kazincbarcika

Idősek hónapja Kazincbarcikán 2025

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk