https://kolorline.hu/Kínai tavaszünnep Kazincbarcikán

Kínai tavaszünnep Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A kínai holdújév és vele a Kígyó éve január 29-én veszi kezdetét. Kazincbarcikán a Don Bosco Sportközpont adott otthont a BorsodChem által szervezett ünnepségnek, ahol Jilin tartomány művészeti csoportja énekes, táncos és hangszeres produkciókkal készült a közönségnek.

A BorsodChem Zrt. életében hagyomány, hogy a társaság kínai kollégáival közösen köszönti a tavaszünnepet. Ennek tiszteletére a Jilin tartományból érkezett művészeti csoportok előadásukkal mutatták be a kínai kultúra lenyűgöző gazdagságát.

Az eseményen Jin Hao, a Budapesti Kínai Kulturális Központ igazgatója kiemelte, hogy decemberben a kínai emberek hagyományos újévi ünnepléséhez kapcsolódó társadalmi szokásokat az UNESCO felvette az emberiség szellemi és kulturális örökségének tekintélyes listájára.

„Ez a kínai nemzet legfontosabb hagyományos ünnepe, amely magában hordozza a családi szeretet, a hazaszeretet és a természet iránti tisztelet értékeit” — fogalmazott Jin Hao.




A kínai kulturális médiacsoport kulturális fejlesztési vállalatának képviselője pedig kiemelte: Kazincbarcika az UNESCO listájára való sikeres felkerülést követően a 2025-ös tavaszünnep első állomásának lehetett a helyszíne.

„A program célja, hogy terjessze a kínai újév örömét és elősegítse a különböző kultúrák közötti párbeszédet és kölcsönös megértést” — hangsúlyozta a kínai kulturális médiacsoport kulturális fejlesztési vállalatának képviselője.




A kínai asztrológia szerint január 29-én búcsúzik a Sárkány éve és belépünk a Kígyó évébe. Kruppa László, a BorsodChem Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy bár 2024-ben a Sárkány éve nem minden szempontból hozta el a várt áttörést, de most, a Kígyó évében új reményekkel tekintenek előre. Ez a stratégiai gondolkodás, a bölcs döntések és a hosszú távú siker megalapozásának éve lesz a cég számára. A vállalat erősíti jelenlegi pozícióit, beruház, fejleszt, felvásárol és új területre lép, biztosítva ezzel a 75 éves BorsodChem következő évtizedeinek sikerét.

„Anyavállalatunk, az idei év fő témájának a változást határozta meg. Minden változás egyetlen célt szolgál: növelni vállalatunk hatékonyságát, versenyképességét és teljesítményét. Legyünk nyitottak a változásokra, még ha azok időnként kihívásokat is hoznak. Hiszen ahogyan a kínai filozófia tanítja: a változás alapvető a fejlődéshez, és elengedhetetlen a hosszú távú fejlődéshez” — emelte ki Kruppa László, a BorsodChem vezérigazgatója.




A világ számára a tavaszünnep az ember és a természet harmóniájának, valamint az emberek közötti békés együttélés szimbóluma. Jilin tartomány a nemzetközi kulturális együttműködési központja, művészeti társulata 2000 óta egymás után hozott létre olyan nagyszabású — Jilin tartomány regionális jellemzőit és a kínai hagyományos kultúra gazdagságát tükröző — műsorokat, amelyek a világ számos országába eljutottak, és sikeresen megalapozták Jilin kulturális márkáját, valamint népszerűsítették a kínai nemzeti kultúrát. A társulat Kazincbarcikán 11 műsorszámot mutatott be ének, tánc és zene formájában. Elhangzott többek között pekingi opera, tradicionális kínai zene és klasszikus néptánc is.

Fotó: BorsodChem

További híreink

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

Tanulást ösztönző támogatás: több mint ezer jó tanuló kapja meg 

Dátum: 2026. ápr 06. 08:00

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a diákok körében Kazincbarcikán a tanulást ösztönző támogatás. A március 15-i határidőig több mint 750 kérelem érkezett be az önkormányzathoz, és 1000-nél is többen kapták meg a félévi teljesítményükért járó zsebpénzüket. A jó tanulmányi eredmények elismerésére a város idén is jelentős összeget különített el. A program a második félévben is folytatódik.

Bike Park – újra várja a kerékpárosokat Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 05. 20:47

A Barcika Park Nonprofit Kft. munkatársai befejezték a Bike Park tavaszi karbantartását, így a pálya ismét várja a kerékpározókat. A létesítményt Kazincbarcika Város Önkormányzata 2022-ben hozta létre a helyi sportolási lehetőségek bővítésére.

Érmekkel tértek haza a KVSE karatékái

Dátum: 2026. ápr 05. 08:00

Március 29-én, vasárnap Miskolcon rendezték meg a XII. Adamantin Kupa nyílt karateversenyt. A nemzetközi megmérettetésen a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület ifjú sportolói is részt vettek, és négy kategóriában is sikerült dobogós helyezést elérniük. 

KolorTV élőben

Programajánló

Áprilisi programok Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk