https://kolorline.hu/Befektetői életműdíjban részesült a tulajdonos Wanhua Chemical Csoport és a BorsodChem

Befektetői életműdíjban részesült a tulajdonos Wanhua Chemical Csoport és a BorsodChem

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A 2011-es, 1,23 milliárd euró értékű akvizíció, amelynek keretében a Wanhua Csoport felvásárolta a kazincbarcikai BorsodChemet, és az azóta eltelt időszakban megvalósított, összesen 1,8 milliárd euró értékű fejlesztési programja alapján a Wanhua BorsodChem képviselője vehette át a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Év Befektetője gáláján a Wanhua Chemical Csoportnak odaítélt idei Befektetői életműdíjat. A tavaly 75. születésnapját ünneplő társaság hasonlóan ambiciózus jövőképpel tekint előre is, célja, hogy az évtized végére megduplázza árbevételét és az európai vegyipar meghatározó szereplőjévé váljon. A hazai vegyipar legnagyobb vállalata a fenntarthatóság és az innováció jegyében kíván a kontinens legversenyképesebb poliuretán-gyártóbázisává válni, miközben jelentős pozíciót tervez kiépíteni az új vegyianyagok gyártásában is. Fejlesztései nemcsak a versenyképességet erősítik, hanem hozzájárulnak a helyi közösség támogatásához és a környezet hosszú távú, kiemelt védelméhez is.

A BorsodChem az európai vegyipar egyik meghatározó szereplőjévé vált a műanyag-alapanyagok és a szervetlen vegyianyagok gyártása terén. A 2011. évi Wanhua felvásárlás egy 1,23 milliárd eurós tranzakcióval történt, amely Közép-Kelet-Európa addig legnagyobb kínai befektetése volt. A tulajdonosváltás óta eltelt években pedig a társaság történetének eddigi legnagyobb, 1,8 milliárd eurós, jelenlegi árfolyamon számítva több mint 740 milliárd forintos fejlesztési programját valósította meg. A beruházássorozat keretében a vállalat bővítette termelőkapacitásait, fejlesztette termékei minőségét és ellátásbiztonságát, valamint barnamezős beruházás keretében létrehozta egy új, vegyipari termelésre alkalmas telephely teljes infrastruktúráját. Az átfogó fejlesztést a cég annak érdekében hajtotta végre, hogy az európai vegyiparban is megkerülhetetlen tényezővé váljon. Mindezek elismeréseként a Wanhua Chemical Csoport elnyerte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség idei Befektetői életműdíját.

„Az európai gazdaság, azon belül is különösen a vegyipar továbbra is nehéz időszakát éli, mivel a korábban extrém magasságokba emelkedett energiaárak, illetve a magas infláció és piaci hitelkamatok ugyan valamelyest normalizálódtak, de a számottevően lecsökkent fogyasztás miatt továbbra is erősen visszafogott kereslet tapasztalható. Ebből adódóan minden eddiginél jobban fókuszálunk a versenyképességünk növelésére, aminek fontos eleme, hogy az európai piac egyik meghatározó szereplőjévé váljunk. Büszkék vagyunk a háromnegyed évszázados múltunkra, az eddig megvalósított beruházásainkra, de most már a következő 75 év fejlődési pályájára koncentrálunk” – mondta Patrick Lu Hongjie, a BorsodChem Igazgatóságának elnöke. „A vállalat a következő évekre jelentős célokat tűzött ki maga elé. A BorsodChemet Európa legversenyképesebb poliuretán gyártójává és a tulajdonos által kifejlesztett innovatív új vegyianyagok európai gyártóközpontjává kívánjuk fejleszteni” – tette hozzá a társaság Igazgatóságának elnöke.

Ezekkel a lépésekkel 2030-ra az árbevétel megduplázását kívánja elérni a cég, ami magával vonja a jelenleg több mint 3300 fős munkavállalói létszám jelentős bővítését is. Így a jövőben is a régió egyik legnagyobb vállalataként és munkáltatójaként kell vele számolni, ami egyúttal komoly felelősséget is jelent a helyi közösség és környezet iránt. A Responsible Care program – amely a vegyipar önkéntes, nemzetközi kezdeményezése a munkaegészségügyi, biztonsági és környezetvédelmi teljesítményének javítására – mintegy 250 szempontot vizsgáló tanúsító auditján a BorsodChem kiváló, 95,7%-os eredményt ért el. Az a tény pedig, hogy a társaság a 2021-23 időszakban három egymást követő alkalommal nyerte el a Platina minősítést az EcoVadis független nemzetközi cég fenntarthatósági értékelésén, jól tükrözi, hogy kiemelt kötelezettségként kezeli a fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási tevékenységét, amit a jövőben is prioritásként folytat.

Versenyképességnövelő beruházások

A BorsodChem az elmúlt években számos beruházással növelte és fejlesztette termelését. Többek között bővítette a fő termékét (MDI, metilén-difenil-diizocianát) előállító üzem kapacitását, és megkezdte a termelést az új, IV-es telepükön az Anilin üzeme, amely helyben képes előállítani az MDI legfontosabb alapanyagát. Ez utóbbi létesítmény ráadásul – az alapanyagellátás biztonságának fokozása mellett – a szállítási költségek és a karbonlábnyom csökkentéséhez is hozzájárul a korábbi kínai behozatal kiváltásával. Szintén az elmúlt évben kezdte meg működését az új, földgáztüzelésű, kapcsoltan hő- és villamosenergiát termelő erőmű is, ami elengedhetetlen a fejlesztésekből adódóan megnövekedett gőzigény ellátásához, de egyúttal – a korábban épített első, saját ipari erőművel együtt – a vállalat villamosenergia szükségletének több mint harmadát is ellátja.

Infó: BorsodChem

További híreink

Hullámrajt Kazincbarcikán – több mint százan vágtak neki az első vízi-futó kihívásnak

Dátum: 2026. jún 14. 17:38

Izgalmas nyári sporteseménynek adott otthont június 13-án a Kazincbarcikai Vízi Komplexum. A város első alkalommal rendezte meg a Hullámrajt elnevezésű úszó-futó kétpróbát, amelyen a legkisebbektől a senior korosztályig több mint százan álltak rajthoz. A résztvevők előbb a medencében, majd a Csónakázó-tó környékén mérték össze erejüket. A verseny egyben a 2026-os Mozgásév első állomása is volt.

Négy napig szünetel a használati melegvíz-szolgáltatás

Dátum: 2026. jún 14. 07:00

A fűtési szezon lezárását követően idén is elvégzi a távhőszolgáltatást érintő éves karbantartási munkákat a Barcika Szolg Kft. Korábban ez a folyamat hosszabb időt vett igénybe, az érintett távfűtéses lakásokban élőknek azonban most előreláthatóan négy napig kell számolniuk a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelésével.

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026 második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk