Hősök napi megemlékezés a cselekvő szeretet nevében

A magyar hősök napját minden év május utolsó vasárnapján tartják, emlékezve azokra a magyar katonákra és civilekre, akik életüket áldozták hazánkért. Kazincbarcika városa idén május 25-én tisztelgett a világháborúban elesett hősök előtt. Az ünnepség a Kazincbarcika-alsói református templomban és udvarán istentisztelettel kezdődött, majd koszorúzással ért véget.

Sokan gyűltek össze a 2025-ös hősök napján a Kazincbarcika-alsói református templomban és udvarán, hogy az elgondolkodtató istentiszteletet hallgatva kezdjék meg az egyre távolabbi, de tragikusan szomorúan ma is aktuális tiszteletadást a régi idők háborúinak hősi áldozatai előtt. 

Az apostoli levéltől a háborús búcsúlevélig

Először Bundzik Attiláné református lelkész szólalt fel, János apostol leveléhez nyúlva.

„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan — idézte a lelkész. — Mennyire igaz a harcoló és ott maradt hőseink életére nézve ez az ige. Amikor ők azt mondták, hogy hazaszeretet, amögött cselekedet is volt. Amikor bajtársaikért az életüket is oda tudták adni, akkor ők nem szóval szerettek, hanem cselekedettel.”

Bundzik Attila református lelkész elsőként Sámson történetéből hozott példabeszédet: “Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk”. Ezt követően még testközelibbé és megrázóbbá tette az emlékezést egy félig névtelen, de annál emberibb búcsúlevél felolvasásával, amelyet Jóska írt a Don-kanyarból 1943 hideg telén édesanyjának. A levél magában is a kegyetlenül elpazarolt sorsok sokaságát reprezentálta az egyén széles körben érvényes tragédiáján keresztül. Ez az irat valódi érzelmeket, fájdalmakat és gondolatokat idézett meg a gyakran blokkosító címszavak mögötti emlékezésen túl. 

A hősök napi ünnepség a templomkertben folytatódott

Az istentisztelet követően a Himnusz mellett a templomkertben hallgathatta a közönség a Perecesi Bányász Fúvószenekar ünnepélyes előadását a Kazincbarcika Város Önkormányzata, a Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület és a Kazincbarcika-alsói Református Egyházközség szervezésében tartott emlékünnepségen.

„Önökkel együtt tisztelgő főhajtással állok Magyarország hősi halottainak emléke előtt — kezdte beszédét Pásztor László, Kazincbarcika Város Önkormányzatának bizottsági tagja. — Tisztelgő főhajtással állok a szépen felújított sajókazinci hősi emlékmű előtt, a rajta lévő hősök nevei előtt, akiknek már nem ismerjük tetteit, nem ismerjük sorsukat, mert azokat befedte a háborúk örök homálya.”

Pásztor László azt is kiemelte, hogy a világ ma sem tanult a háborúk végtelen pusztításaiból, és napjainkban is elfeledkezünk egymás elfogadásáról, megértéséről, szeretetéről, pedig szerinte ez lenne a jövőbeli béke feltétele. A felszólaló azzal zárta szavait, hogy legyen a megemlékezésük az emberiség béke iránti igényének közös kifejezése.

Megható verset szavalt hatásosan az Irinyi János Oktatási Központ idén érettségiző tanulója, Veress Ferenc, Dutka Ákos háborús költő tollának nyomában. Őt követte a szlovákiai, mindössze 300 lakosú, hagyományainak, magyarságtudatának őrzéséről is híres Kecső község énekkarának fellépése, mielőtt Husonyicza Gábor, a Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület elnöke lépett a közönség elé.

Fordulatos fókusz a megemlékezésen

Husonyicza Gábor, városunk Pro Urbe díjas volt állomásfőnöke nem várt és ritkán képviselt irányba terelte az emlékező figyelmeket. Arra kérte a közönséget, hogy a magyar hősök emlékén kívül tisztelettel emlékezzenek meg a II. világháború idegen katonafiairól is, akik szintén életüket áldozták és halálukkal megszűntek ellenségek lenni. Az egyesületi elnök a keleti fronton harcoló, súlyosan megsebesült, de hazatért édesapja személyes tanulságos történetét is bevonta felszólalásába: „Édesapám elmondta nekünk, hogy amikor a katonai behívóját megkapta, elment a falu hősi emlékművéhez, kikereste az I. világháborúban meghalt nagybátyja nevét és azon imádkozott, hogy ő ne kerüljön fel erre a táblára. Az édesanyját pedig arra kérte, hogy ne kísérje ki a frontra induló katonavonathoz, mert akit élve elsiratnak, az nem jön vissza a háborúról, ő pedig szeretne hazatérni.”

A felidézésből kiderült, hogy Husonyicza Gábor édesapjának borzasztó élményt jelentett az, amikor a bekerítésből kitörve, temetetlen haldokló bajtársaik között ő, a súlyosan sebesült, szégyenkezve érezte, hogy életben maradt, ő, aki mindig életben akart maradni. Kegyelettel emlékezett az elnök a nagynénje történetére is, akit nyolcévesen egy idegen katonaorvos hozott vissza a halálból, így benne a kislány nem a hódítót, hanem a gyógyítót láthatta.

A beszédeket lezáró imádság után az emlékezés virágait helyezték el az emlékműnél Kazincbarcika Város Önkormányzata, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, a Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület, a Hadigondozottak Kazincbarcikai Egyesülete, a Kazincbarcika-alsói Református Egyházközség képviselői, valamint a Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium kadétjai.