Ezüst György Zoltán korhű, de időtálló képei Kazincbarcikán

A nemzetközi kitérő után újra hazai pályáról érkezett hozzánk az „Emberben a művész, művészben az ember” tárlatsor következő kiállítója. A művészeti közegétől is visszhangos Szentendréről hozta el Ezüst György Zoltán aranyat érő festményeit. Talán nem is volt még a kiállítássorozat történelmében olyan összeállítás, amely vizuálisan ennyire illett volna Kolorcityhez, mint most ez, a részben reális, részben virtuális képzetképződmény-konstelláció, amely január közepéig látogatható a Mezey István Művészeti Központban.

A november 12-én nyílt „Vizuális anomáliák” című kiállítás képein szemmel láthatóan a valóságban nem létező formák, esetleg képhibák, deformitások jelennek meg, természetesen tudatosan. A valóságosnak tűnő alakok fiktív, digitális hatású térben szerepelnek. A több korszakát is megmutató alkotó szerint a saját művészi nyelvén ezt nevezhetjük szürrealizmusnak is.

„Munkámban a hagyományos grafikai technikák és a kortárs vizuális nyelv ötvözésével szeretnék egy egyedi látásmódot képviselni — vallotta a művész. — Az 1989-es és 90-es mexikói tanulmányaim mély benyomást tettek rám. A maja és azték kultúrák szobrainak és képeinek hatására más grafikai technikákat kezdtem el alkalmazni, és absztraháltam a formákat, saját motívumokká alakítva azokat.”

Ezüst György Zoltán azt is elárulta, hogy ezek a motívumok visszatérnek a — Kazincbarcikára is elhozott — „Csónakok” című áramvonalas, színektől szikrázó festménysorozatában is, amelyeknek vízen ringó múzsái részben szakrális jelentőséggel is bírnak. Kódnyelvén az emberi élet is egy folyamat, átkelés: az indulás, a hajózás, a megérkezés. Ide kapcsolódik az a párhuzam is, hogy az élet eleje és vége, „a bölcső és a koporsó is csónakformájú”.

„Klasszikus, de kortárs”

A művész az elmúlt kb. 15 évben főleg a digitális kor vizuális nyelvezetére reflektálva hozza létre festményeit, harmonikusan egyesítve a hagyományos technikákat és a kortárs témákat. Ezzel gondolatébresztően hat, és egyedi vizuális élményt nyújt a megtekintőknek.

„Képeim nem csupán esztétikai tárgyak, hanem a térrel és az idővel való filozófiai párbeszéd lenyomatai — tárta fel a látható mögötti mélyebb valót a művész. — A festmények fiktív, de következetesen épített terei a látvány és a gondolat határán helyezkednek el.”

A figurák valóságnak tűnnek, mégis eltávolítja a realizmustól az azokat körülvevő tér, egy vízió pixelekkel, effektekkel, térhálókkal és színredukciókkal. Ezt vetíti elénk például a „Golfozók digitális térben” című sorozatban az elpixelesedő ég, a geometrizált táj vagy éppen a figurák hol meglévő, hol „hiányzó” árnyéka is. Ezüst György Zoltán ezeken a — részben természetelvű — képein valójában nem a valóságot festi meg. A téma neki csak ürügy a gondolat megfogalmazásához. 

Az alkotó másik kedvenc központi „ürügytémája” a repülés, a szárnyalás, főleg Ikarosz mitológiai alakjával a középpontban, csak éppen korunkat időzítő figurák megtestesítésével. Ezzel a módszerrel kapcsolódik ugyan a digitális korszak vizuális kultúrájához, de nem illeszkedik be automatikusan. Ahogyan ő mondja: „Nem a trendekhez igazodom, hanem saját belső filozófiai rendem, logikám szerint építkezem. Párbeszédben állok a jelenkor kérdéseivel, miközben megőrzöm az időtlenség értékeit.”

Gyuri, a grafikus időközben Zoli és festő lett 

Ezüst György Zoltán édesapja, Ezüst György (műveivel a világot sokfelé bejárt), híres festőművész volt. A Képzőművészeti Főiskolát végzett ifjabb György hasonló pályára lépve szakmai megkülönböztetésképpen vette fel második névként a Zoltánt. Bandzsók István, az „Emberben a művész, művészben” sorozat, a kiállítás avatója még Gyuriként emlékezett több évtizedes művésztársára:

„Akkoriban a legszebben rajzolt, és furcsa, hogy most már festményeket állít ki" – tárta fel Bandzsók István Ezüst György Zoltánról, akit „skizofrén helyzetként” a család Gyurizik, a kislánya pedig Zolizik. Cserébe az aktuális, a nagyvilágban Svájctól Kubáig sokféle kiállító vendégművész azt árulta el, hogy leesett az álla, amikor meghallotta, hogy miről szól, és milyen referenciákkal bír már Kazincbarcika idei művészeti szériája. 

Ennél többen is hozzátették magukat az egészhez. Halász Erika a november 12-i események konferansziéja azt ejtette el lelkesen, hogy „végre hazatértek a képek”, színpompásan Kolorcityre rímelve.

A tereket szokatlan formákkal szabdaló kiállítás minden lázba jött érdeklődőnek január közepéig látogatható a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermében.