https://kolorline.hu/Télűzőbáb égetésével várták a tavaszt

Télűzőbáb égetésével várták a tavaszt

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Hiába az átláthatatlan köd, a nedves, sáros időjárás, a mostoha körülmények sem riasztották el Sajóvámos lakosságát, hogy részt vegyenek február 4-én, a harmadik alkalommal megrendezett Vámos-toros napon.

 

Hét csapat nyolc disznót vágott le, és mellettük önszerveződött tepertősütő csapatok mérettették meg magukat. Váradi Lajos polgármester elmondta, hogy a csapatokat az önkormányzat, a helyi kulturális és az egyházi, valamint a sportszervezetek adták. Az élő állatokat az önkormányzattól támogatásként kapták azzal a feltétellel, hogy azokat a fesztiválon ízletes falatokká dolgozzák fel, az értékesítésből befolyó összeggel pedig belátásuk szerint rendelkezhetnek. A serénykedők jó hangulatáról az Agyagbanda zenekar gondoskodott.  Míg a felnőttek a disznótoros készítésével foglalatoskodtak, illetve készültek a tepertősütő, pogácsasütő és pálinkaversenyre, addig a gyermekek Csemete Néptánccsoportja szórakoztatta a kíváncsiskodókat. Őket az idősebb korosztályból kikerülő Sajóvámosi Néptánccsoport követte. A nagy napra a szervezők sztárvendégeket is hívtak. Balázs Fecó és a Miskolci Illés Emlékzenekar örökzöld slágereivel nosztalgiáztak a résztvevők. A nap folyamán bírálták el a pálinka- és pogácsasütő versenyre nevezett különleges főzeteket és a finomabbnál finomabb pogácsákat. A fődíj egy kombinált gáztűzhely és egy malac volt. A sajóvámosikak a nap folyamán egy elégetett kiszebábuval száműzték a telet.

 

További híreink

November 12-én 12 óráig tart nyitva a Barcika Szolg Kft. Ügyfélszolgálati Irodája

Dátum: 2026. nov 03. 13:33

Online ügyintézésre a https://barcikaszolg.ps.hu/ oldalon 0-24 órában van lehetőség.

Nagyszerű eredmények a KVSE Birkózó Szakosztályának tiszacsegei versenyén

Dátum: 2026. nov 03. 13:22

Éremeső Tiszacsegén – Tíz dobogós helyezést szereztek a KVSE birkózói!

Versenykiírás: Futsal Diákolimpia körzeti döntő

Dátum: 2026. nov 03. 13:13

A verseny célja: körzeti Diákolimpiai helyezések eldöntése, továbbjutás kivívása a megyei elődöntőre 

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk