https://kolorline.hu/Nyitott kapukkal várták a berenteieket

Nyitott kapukkal várták a berenteieket

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Első alkalommal, „Nyitott kapukkal” címmel tartottak nyílt napot a berentei polgármesteri hivatalban március 22-én. Az intézménybe érkező közel negyven lakos betekintést nyerhetett a község ügyeinek intézésébe, menetébe.

 

Nagy Boglárka jegyző és Roza László, a település polgármestere, valamint a hivatal dolgozóinak segítségével lehetőség volt arra is, hogy a látogatók részletesen tájékozódjanak az önkormányzat és az intézmények költségvetéséről, valamint betekintést kaptak Berente pénzügyi helyzetébe. A nyílt napon bemutatták azt is, hogy a hivatalban ki milyen feladatot végez.

 

– Egyeztettünk és beszélgettünk a települést érintő és foglalkoztató kérdésekkel: például a közfoglalkoztatásról, az önkormányzat által alapított társaságról, a képviselő-testület munkájáról és működéséről, a hivatali munkáról, az elmaradásokról és a hiányosságok kezeléséről, valamint a jelenleg folyó ellenőrzésekről – tájékoztatott a jegyző. A felnőtteken kívül a berentei általános iskola 8. osztályos tanulói és a Tündérkert Óvoda nagycsoportosai is hivatalosak voltak a nyílt napra, ahol kipróbálhatták a szavazórendszert, beszélgettek a hivatal dolgozóival, és megnézegették ki és milyen eszközt használ a napi munkája során.

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk