https://kolorline.hu/Jól teljesítettek a gyerekek

Jól teljesítettek a gyerekek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

A költészet napja alkalmából szavalóversenyt rendeztek az iskolákban.

Dédestapolcsányban a Versmaraton című programon a Lajos Árpád Általános Iskola alsósai mérettették meg magukat a Kiss Benjámin Művelődési Házban. A teltházas, nagy érdeklődéssel kísért versenyen a gyerekek az életkoruknak megfelelő versekkel és prózai darabokkal szerepeltek. Az előadásokat zenei darabokkal egészítették ki. A zsűri kategóriánként és korosztályonként értékelte a produkciókat. Ennek megfelelően az első osztályosok vers kategóriájában első helyezést ért el Szűcs Áron Noel, másodikat Szalóki Dominik, Németh Belián és Brózman Zoé harmadik lett. A másodikosok között Varga István és Gyenes Marcell teljesített kiemelkedően, a második helyen Csontos Jázmin és Szaniszló Lili végzett, a harmadikon pedig Szakács Míra. A harmadikos korcsoportúaknál Szabó Réka Bíborka lett az első, a második helyet Szabó Gabriella, míg a harmadikat Szabó Ádám szerezte meg. A negyedikes tanulóknál az első Fónagy-Ács Áron lett, az ezüstérmes Dragonya Mirella, a bronzérmet Győrfi András nyerte el. A prózamondók közül első helyezésben részesült Gyöngy Áron, a második helyet Zsuponyó Zoé szerezte meg, a harmadikon Kovács Bence végzett. A zsűri különdíját Anga Áron kapta.

Rudabányán a Gvadányi József Városi Művelődési Házban a helyi általános iskola 35 tanulója vett részt. A tanulók itt is két kategóriában – 5-6. és 7-8. osztály - szerepeltek. Az előadott versek a legjelentősebb magyar költők művei közül kerültek ki a 19. századtól napjainkig. A rendezvény fő szervezője Nagy Gyuláné tanárnő volt. A versenyzők izgatottan várták a zsűri döntését, amit Sóváriné Sárog Éva iskolaigazgató ismertetett, az alábbiak szerint.

Az 5-6. osztályos kategóriában az első helyezést Bartus Jázmin érdemelte ki, a második helyen Beri Gyula, a harmadikon pedig Breuer Brigitta végzett.

A 7-8. osztályosok közül Szajkó Tessza lett az első, őt Beri Fruzsina követte, míg a harmadiknak Szajkó Melánia szavazatát értékelte a zsűri. Valamennyi résztvevő emléklapot kap, az első 6-6 helyezett pedig az oklevél mellé könyvjutalomban is részesül. Az elismerések és a díjak átadása a húsvéti ünnepek utáni napokban, az iskola plénuma előtt lesz.

További híreink

Vegyszeres gyomirtást végez a MÁV a térség vasútvonalain

Dátum: 2026. júl 24. 18:30

A MÁV Pályaműködtetési Zrt. tájékoztatása szerint a következő hetekben vegyszeres gyomirtást végeznek a vasúti pályahálózat több szakaszán.

Újra a kazincbarcikai Jávori István lett a magyar Wikipédia szócikk-karbantartó bajnoka

Dátum: 2026. júl 23. 18:57

Az idén 23 éves magyar Wikipédia kapcsán két versenyen is dobogós helyezést ért el Kazincbarcika nyugalmazott pedagógusa, Jávori István. A közösségi enciklopédia helyi megerősített szerkesztője a 2026-os Karbantartó versenyen első, míg a Közép- és kelet-európai (CEE) tavasz nevű szócikkíró megmérettetésen második helyezést ért el. A szerkesztő külön lokálpatrióta érdeme, hogy több mint 700 szócikkéből 35 Kazincbarcikához köthető.

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

Újabb épület bontása kezdődött Herbolyán

Dátum: 2026. júl 22. 10:27

Július 22-én újabb romos épület bontása kezdődött meg Herbolyán. A munkálatokat végző cég várhatóan több napon keresztül dolgozik majd a helyszínen. Az önkormányzat az érintettek türelmét és megértését kéri a bontás idejére.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk