https://kolorline.hu/Senior bűnmegelőzési tanácsadás a Lévayban

Senior bűnmegelőzési tanácsadás a Lévayban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Sajószentpéteren a Lévay József Városi Könyvtárban a bűnmegelőzésről tartottak előadást két előadó részvételével. A rendezvényt nagy érdeklődéssel fogadták az időskorúak, valamint a város polgárőrei.

Először Horváthné Szendrei Szilvia, a BAZ Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály főosztályvezető helyettese hívta fel a figyelmet a termékbemutatók és vásárok veszélyeire. Előadásában külön kiemelte az egészségügyi eszközök értékesítésének, illetve a gyógyszernek nem minősülő étrend kiegészítők vásárlásának kockázatait.  Tájékoztatásában elmondta milyen jogai vannak a megtévesztett vásárlóknak, mire kell vigyázni egy-egy termékbemutatón.

 Hoppa Sándor c. r. őrnagy, a B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának nyomozója „A legkisebb ellenállás” – az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények jellemzői a megelőzés lehetőségei címmel tartott előadást. A nyomozó a magatartási és taktikai védelemről, mechanikai és elektronikai védelemről, civil szerveződésekről, mint például a Szomszédok Egymásért Mozgalomról tájékoztatta a jelenlévőket. Az előadó sorra vette bűncselekmények különféle módozatait, javaslatot téve a megelőzésükre és a segítségkérés lehetőségeire.

 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.