https://kolorline.hu/Kazincbarcika-Diósgyőr II 4-0 (0-0)

Kazincbarcika-Diósgyőr II 4-0 (0-0)

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Kazincbarcika-Diósgyőr II 4-0 (0-0)
Tiszaújvárosi Sportcentrum
Vezette: Nagy Róbert
 
Kazincbarcika:
Gábor P. (Somodi) – Szemere (Tóth Sz.), Heil (Hegedűs), Palmes (Fekete), Süttő (Lőrincz P.), Burics (Sigér), Takács P. (Kovács O.), Engel (Kemény), Constantinescu (Mikló), Kanalos, Bene (Boros)
Vezetőedző: Vitelki Zoltán

DVTK II:
Bukrán (Konyecsik) - Nagy T., Ivánka (Orosz M.), Tucsa (Vitelki), Bárdos, Szabó I B., Szalóczy, Molnár M. (Kitl K.), Ternován (Szabó II B.), Bacsa, Mertse (Galambosi)
Vezetőedző: Kriston István
 
Gólszerzők: Takács P. (57.), Kemény (66., 74. – a másodikat 11-esből), Kanalos (77.)
 
Tiszaújvárosban játszotta utolsó felkészülési mérkőzését csapatunk, ahol az ellenfél a Diósgyőr második számú csapata volt. Rögtön a kezdést követően mezőnyfölénybe került csapatunk, a vendégek még  félpályán is alig tudtak átjönni az első 10 percben. A fölény ellenére egyedül Constantinescu lövését jegyezhettük fel veszélyes helyzetként. A félidő közepén feljavult a Diósgyőr is, egy-egy fejes és távoli lövés veszélyeztette kapunkat. A hajrában újra kapujuk elé szorítottuk a piros-fehér gárdát, de a kapuba nem sikerült betalálni, bár Takács lövése a félidő utolsó percében csak centikkel kerülte el a jobb felső sarkot.
 
A félidőben Vitelki Zoltán 6 helyen változtatott, majd a játékrész során Kanalost kivéve az egész kezdőcsapatát le is cserélte. A vendégeknél szintén pályára lépett mind a 6 cserejátékos. Csapatunk nagy erőkkel rohamozta a diósgyőri kaput, de az 51. percben Kemény lövése még célt tévesztett. Nem úgy Takácsé, aki az 57. percben 25 méterről lőtt nagy gólt. 4 perc sem telt el, megint Kemény hibázott a kapu előtt, de javítani tudott, hiszen előbb Kanalos passzát követően vette be Konyecsik kapuját, majd egy jogosan megítélt büntetőt is értékesíteni tudott. A harmadik gól után sem volt megállás, Kanalos a 77. percben a negyedik gólunkat is megszerezte egy hatalmas bombával. A második félidőben ellenfelünk abszolút nem jelentett veszélyt kapunkra.

 


 
Vitelki Zoltán:
Az első félidőben pontatlanul, türelmetlenül és kapkodva játszottunk. Ezen próbáltunk változtatni a második félidőre és ez úgy alakult, ahogy szerettük is volna, ami gólokban is megmutatkozott. Köszönöm a játékosok hozzáállását! Célegyenesbe érkeztünk, jövő hétvégén bajnoki van, egy hetünk van még felkészülni. Ezúton szeretnék sok sikert kívánni a DVTK NB III-as csapatának is.
 
Takács Péter:
Azt gondolom, hogy a nagy meleg ellenére a csapat kifutotta magát, betartottuk azokat a taktikai utasításokat, amiket kaptunk az edzőnktől. Azt gondolom, hogy a csapat a végére annyira önbizalommal telve játszott, hogy bele tudtunk csempészni egy-két olyan megoldást is, ami általában olyankor szokott előjönni, amikor tényleg minden összejön. Megérdemelten nyertünk, de sok sikert kívánok a Diósgyőrnek, mert sok a tehetséges játékos náluk és szurkolok nekik.
 
Kriston István:
Kettébontanám a találkozót. Az első félidőben egész jó minőségben futballoztunk mind védekezésben, mind támadásban. A második félidőben sajnos gyerekes hibákat követtünk el és egy picikét a második félidő közepétől már szétesett a csapat, nem azt láttam, amit az első félidőben. De mégegyszer mondom, az első félidő alapján láttam bíztató jeleket.

További híreink

A szeptember 19-i Borsodchem Kolorfutás Night 2026 szélsebes tudnivalói

Dátum: 2026. szept 05. 16:05

Szeptember 19-én ismét mozgásdús estére-éjjelre alkonyodik a nap Kazincbarcikán. Az év legtöbbeket megmozgató sporteseményén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton újra szabad a közösségi futópálya bárkinek, a jótékonysági futóktól kezdve az ovis szárnylábpróbálgatókon át a rendíthetetlen seniorokig. Sokan megtalálhatják a maguk próbatételét, egészen a félmaratoni távig. A legnagyobb közös ellenfél a jelentkezési határidő, amely szeptember 12-én csap le. Addig lehet élni a jó eséllyel. Helyszíni nevezésre továbbra sincs lehetőség.

Folytatódik a munka a Városi Piac jövőjéért - a helyiek véleményét várják. Töltse ki Ön is a kérdőívet!

Dátum: 2026. szept 04. 17:00

Hónapok óta dolgozik Kazincbarcika Város Önkormányzata a Városi Piac jövőjének rendezésén. A tulajdonos és üzemeltető döntésének megismerése óta több lehetőséget is felajánlott a piac további működésének biztosítására, miközben más lehetséges megoldások vizsgálata is megkezdődött. A folyamat most újabb fontos állomáshoz érkezik: az önkormányzat a vásárlók és az értékesítők véleményét is szeretné megismerni.

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

KolorTV élőben

Programajánló

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk