https://kolorline.hu/Örömzene Sajóivánkán

Örömzene Sajóivánkán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Augusztus 7-én sem maradt programok nélkül a KolorCountry: Sajóivánkára, a fesztiválra már sokadszor visszatérő Magyar Vista Social Club látogatott el.

Az eseményen elsőként a sajógalgóci diákok egy külön erre az alkalomra koreografált flashmobot adtak elő az érdeklődőknek, majd Seszták Ottó a település polgármestere köszöntötte a megjelenteket, ezt követte a várva várt MagyarVista koncert.

A nyolc tagot számláló zenekar 2011 tavaszán alakult azzal a céllal, hogy a lehető legjobban kitolják a kulturális határokat minden irányba. Az együttes stílusa számos összetevőből áll, dalaikban ötvözik a ’60-as évek zenéjét és a modern könnyűzenét, valamint a népzenét.

A jazz, a pop, a rock, a latin, a blues és a folk találkozása saját szerzeményeken keresztül történik meg. Így akár Nyugat-Európában, akár az Amerikai Egyesült Államokban, akár Keleten hallgatják a dalokat, mindenkinek ismerős lehet egy-egy dallam, mégis valami teljesen új és izgalmas világgal találkoznak.

A nem mindennapi koncertre kilátogatók a banda legnépszerűbb dalait hallhatták, amelyre több százan voltak kíváncsiak.

1 magyar vista4magyar vista (2)8 magyar vista

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.