https://kolorline.hu/Edelényi rendőrök segítettek egy laki tűzesetnél

Edelényi rendőrök segítettek egy laki tűzesetnél

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Két edelényi rendőr akadályozta meg egy gázpalack felrobbanását Lakon augusztus24-én  - közölte a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája.

A közlemény úgy fogalmaz, lakossági bejelentés érkezett augusztus 24-én 12 órakor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tevékenység Irányítási Központjába, miszerint Lak egyik családi háza kigyulladt. Hevele István György c.r. törzszászlós, Bende Zsolt r. főtörzszászlós és Gyuricskó Kincső r. őrmester azonnal a településre indultak, hogy segítsenek.

A rendőrök észlelték, hogy a ház tetőszerkezetéből sűrű füst száll fel. A házban lévő értékeket ekkor már folyamatosan hordta ki annak tulajdonosa, aki elmondta, hogy a ház konyhájában van egy gázpalack, de azt nem tudta kihozni. A rendőrök azonnal bementek a veszélyt jelentő gázpalackért, majd a tűzhellyel együtt vitték ki az udvarra és helyezték biztonságba.

A tűzoltók kiérkezéséig a tulajdonossal közösen megkezdték a felforrósodott palack hűtését és a családi ház oltását. Az eset során személyi sérülés nem történt.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk