https://kolorline.hu/Berente - Játszva gyógyulnak

Berente - Játszva gyógyulnak

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Sószobát avattak a berentei Tündérkert Óvodában szeptember 11-én. A sószobát Roza László István, a település polgármestere ünnepélyes keretek közt adta át az intézmény óvodásainak. Egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg a nevelőtestületben az a gondolat, hogy valamit tenni kellene az óvodába járó gyermekek egészségének, prevenciójának érdekében látva azt, hogy gyakoribb lett a felső légúti fertőződés, légúti allergiás megbetegedés, többen asztma betegségben szenvednek. Eleinte egy légtisztító berendezés volt az elképzelés, de egy képviselői indítvány nyomán lehetőségük adódott a berentei képviselő-testület által sószoba kialakítására. A 2017. évi költségvetés tervezésekor a testület 1 millió forintot különített el erre a célra. A munkálatok júniusban kezdődtek: a csoportszoba területéből választottak le egy részt, majd a festési munkálatokkal és a sószoba kiépítésével folytatódott a beruházás. A fenyő farácsos tartószerkezet mögé 960 kg parajdi kősót építettek be. A keretbe Himalája sótégla került, LED háttérvilágítással. A lámpa a különleges belsőépítészeti megoldása mellett kellemes nyugtató hatását is ki tudják használni. A megmunkált íves „somokozó” 240 kg parajdi sóőrleménnyel van feltöltve, szintén Himalája sótégla világítja meg és ad nyugtató hangulatot. A sóhomokozó a kisgyermekeknek kialakított, speciális „játszótér”, ahol játszva gyógyulhatnak, erősíthetik immunrendszerüket, fejleszthetik koncentrációs képességüket. Miközben a gyerekek az őrölt sót folyamatosan felkavarják, észrevétlenül lélegzik be az apró sószemcséket, melyek a légutakba bekerülve fejtik ki pozitív hatásukat. A nagy mennyiségű parajdi kősó és az erdélyi sóőrlemény tiszta, baktériummentes levegőt biztosít a kicsiknek.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk