https://kolorline.hu/Öt helyszínen mérik az autókat Borsodban

Öt helyszínen mérik az autókat Borsodban

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Már nem lehet sokáig büntetlenül túlsúllyal közlekedni a teherautókkal hazánkban, ugyanis szeptember 19-én elkezdi működését a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Ennek a beruházásnak az oka, a túlsúlyos járművek sokkal nagyobb baleseti kockázatot jelentenek az utakon – például a hosszabb fékút miatt. Probléma továbbá, hogy ezek a teherjárművek sokkal jobban terhelik az úthálózatot, így annak állagmegóvása is indokolja a túlsúlyos járművek kiszűrését. Nem utolsósorban azt is fontos megemlíteni, hogy a túlsúllyal nagyobb haszonnal közlekedtetett járművek, rontják a jogkövető vállalkozások piaci helyzetét.

Szeptember 19-én elindul a rendszer működése, amely automatikusan méri majd az áthaladó autók súlyát, ha túlsúlyt észlel, akkor jelzést ad. Mivel a szenzorokat működés közben fogják folyamatosan hitelesíteni, így idén még biztosan nem jár büntetés a szabályszegőknek, azonban egy figyelmeztetést kapnak majd postán, amelyben szerepel, hogy hol és milyen súllyal mérték be az autót, ahogy az is, hogy hamarosan ezért bírság jár. Súlyellenőrzések eddig is történtek az országban, a közúti ellenőrző csoportok véletlenszerűen állították le a teherautókat és mérték meg a súlyukat a mobileszközükkel. A minisztérium tájékoztatása esetén ez alig kétszázalékos hatékonyságot tett lehetővé, ami azt jelenti, hogy száz túlsúlyos autóból mindössze kettőt tudtak kiszűrni. A mérőpontokon felül egy központi hatósági ellenőrző rendszer is létrejön, amely a felvett adatokat az útdíjellenőrzési rendszerből kapja, és amelyet a helyszíni ellenőrzést végző munkatársak informatikai eszközök segítségével érnek el.

Megyénkben öt helyszínen, hat szenzor végzi jövő héttől a mérési feladatot a jelentősebb főutakat érintve. Így mérőhelyet alakítottak ki Tiszaújváros mellett a 35-ös úton, Sátoraljaújhely előtt a 37-esen, Putnok előtt a 26-oson, Ózd előtt a 25-ösön, illetve Kistokaj közelében az M30-ason. Az autópályán az oda- és a visszavezető oldalra is került szenzor természetesen, így ez egy mérőhelynek számít, de két szenzorral.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk