https://kolorline.hu/Kinyílt Pandora szelencéje Kurityánban

Kinyílt Pandora szelencéje Kurityánban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

A „Kurityánért” Alapítvány többek között a Kurityáni Kossuth Lajos Általános Iskolába járó gyermekek megsegítése céljából jött létre 2001-ben. Az oktatási, ismeretterjesztő, kulturális tevékenység mellett az öttagú kuratórium fontosnak tartja a közösségi kapcsolatok kialakítását és megőrzését, valamint a környezettudatos életmód, az élhetőbb emberi környezet megvalósítását. Célkitűzéseik érdekében az alapítvány munkatervében szerepel a lakossági igényeknek megfelelő helyi programok támogatása. Ennek egyik alappillére a harmadik éve működő „Vissza a gyökerekhez” hagyományőrző tervezet, melynek keretében a községből elszármazott és ismertté vált embereket hívnak vissza egy-egy előadás, vagy kiállítás elejéig szülőföldjükre. A kezdetekkor Dányi Krisztián a Karinthy Színház színésze volt a meghívott vendég, hiszen több szállal fűződik Kurityán településhez és a környékhez. A faluban felcseperedő művész az általános iskolát Szuhakállóban végezte, majd a Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett.  Most ismét visszatért szülőfalujába. Ezúttal azonban nem az alapítvány szervezte az előadást.  A Nemzeti Kulturális Alap pályázata útján tett látogatást Kurityánban a Karinthy Színház, ahol a Pandora szelencéje rémkomédiát adták elő Dányi Krisztián rendezésében, szeptember 22-én. A Kossuth Lajos Általános Iskolában megtartott produkcióban Andresz Kati és Gulyás Ádám fergeteges játékkal kápráztatta el a közönséget. Thuróczy Katalin egyfelvonásosán, melyben keveredett fondorlat és ármány sok humorral fűszerezve, remekül mulatott a publikum.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk