https://kolorline.hu/Kelemen István plébános kapta Kovács László esperes helyét

Kelemen István plébános kapta Kovács László esperes helyét

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Kovács László volt edelényi római katolikus esperes, - a most bélapátfalvi apát helyét - Kelemen István plébános vette át Edelényben

Mikor és milyen indíttatásból döntött a papi hivatás mellett?

Miskolcon születtem de Edelényben nőttem fel, így az edelényi templomba már óvodás korom óta jártam ministrálni, és már akkor gyerekként közel éreztem magamhoz a templomi légkört. Általános iskolás koromban már biztos voltam benne, hogy pap leszek. Mikor hazamentem egy mise után, akkor én, a magam kis csendességébe szintén elmondtam egy misét. Ekkor elindult bennem egy olyan érzés, amit szavakkal nem tudok még most sem megmagyarázni. Az, hogy pap lettem, egy hatalmas nagy belső öröm.

Mit jelent önnek az Isten és hit?

Mikor Istenre gondol az ember akkor mindig valami elérhetetlenre gondol, pedig Isten és a hit bennünk van. Ha ezt a szívünk mélyéről közelítjük meg, akkor nem nagy távlatokba kell gondolkodnunk, hanem például a családmodellre. Ha így nézzük, nagyon közelinek fog tűnni Istennek és a hitnek az ereje. Ha ez a mindennapjainkba beépül, csak jobb emberré válhatunk. A remény is nagyon fontos, hiszen a remény lángja a jövőnk építéshez kell.

Hol szolgált azelőtt, hogy visszatért Edelénybe és hogy fogadta a hírt, hogy újra áthelyezik?

Egerben mikor befejeztük a főiskolát, utána jöttek a káplán évek, egy idősebb plébános mellett töltöttünk szolgálatot. Hivatásomnál fogva ezután mindig más településen gyakoroltam a hitvallásom. Az első állomáshelyem az Erdőtelek volt, egy évet voltam itt, majd Pásztón két évet, ezt követte Miskolc a Minoriták templomában, itt egy évet voltam majd Tiszaújvárosban szolgáltam négy évet. Nagyon szép négy év volt, akkor szerveződött az egyházközség, épült a templom. Mikor felépült a templom Pácinba kaptam plébánosi lehetőséget, itt hét évet, majd Deteken 16 évet töltöttem. Itt tizenhárom falu tartozott hozzám Encs és Szikszó között. Nagy meglepetés volt, hogy mégis Edelénybe helyeztek, mivel haza senkit nem helyeznek. Most végre haza vezetett az út es Ez mindig a leszebb az ember életében. Előtte kicsit hontalannak éreztem magam de most itthon vagyok és ez boldogsággal tölt el.

Edelény már nem az az Edelény, ahonnan eljöttem, fantasztikus családi hangulatot érzek, jó átélni azt, amit gyerek fejjel megtapasztaltam. Azért vagyok itt, hogy közvetítsem az Úr üzenetét és mint családtag tovább éljem életem az Edelényiek között.

Milyen jövőbeni tervei vannak plébánosként?

A legfontosabb, hogy legyen egy családias hangulat, amiről az életnek szólnia kell. Sajnos olyan világban élünk, ahol az ember tele van problémákkal, kérdésekkel, ezért azt gondolom, hogy ezekre a megoldást egy szeretetteljes családmodellben lehet orvosolni. Szeretnék a gyerekek felé nyitni és az iskolákba is elmenni, hogy ismerjenek meg a gyerekek. A fiatokhoz is szeretnék közelebb kerülni, közös találkozókat szervezni. Gondolok a felnőttekre és az idősekre is, akik bölcsességéből tanulni tudunk, szeretnék velük együtt énekelni a gondjaikat meghallgatni. Szeretném, ha az idősek éreznék számíthatnak rám. Tudatni szeretném az emberekkel, ha felzaklatott lélekkel megkeresnek, nincsenek egyedül.

További híreink

Közel 150 úszó tette magát „Ötpróbára” Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 26. 22:04

A Kazincbarcikai Vízi Komplexumban tartotta meg az országosan 65 000 fős bázisú Ötpróba mozgalom az egyik pontgyűjtő úszónapját. Már minimális úszástudással is bárkit szívesen fogadtak, de az indulók szintjük és igényük szerint akár 3000 métert is teljesíthettek. A fő cél az aktív életmód népszerűsítése volt. Az esemény fénypontjaként Cseh László olimpikon is csobbant a helyszínen úszókkal.

Elsősök köpenyavatója a Tompa Mihály Emléknapon

Dátum: 2026. szept 25. 20:52

Az iskola névadójának ünnepén, szeptember 24-én tartotta az új elsősei hagyományos avatóünnepét az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája. A köpenyavató, amellyel az újoncok hivatalosan is Tompás diákokká válnak, eszményi hidat képez a gólyák és végzősök között és egyúttal a névadóról is méltón megemlékszik. A ceremóniára a nyolcadikosok és az elsősök is saját műsorral készültek.

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Idősek hava: Meggyes Csaba koncertje

Egressy Béni Művelődési Központ 

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk