https://kolorline.hu/Véget ért a hegyikerékpáros viadal

Véget ért a hegyikerékpáros viadal

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Remek hangulatú versennyel zárult az egyre népszerűbb Borsod Mountain Bike Bajnoka elnevezésű hegyikerékpáros viadal. A négy hétvégéből álló sorozat záró felvonását Ózdon bonyolították le, ahol a különböző korcsoportokban pontosan százan álltak rajthoz.

A felnőtt és a master kategória képviselői egy új vonalvezetésű, 3.4 kilométeres, 70 méter szintemelkedéssel tarkított pályán mérték össze az erejüket. A legnagyobb érdeklődéssel várt számban borsodnádasdi győzelem született, hiszen Baranyi Dávid Áron, egy órán belüli időeredménnyel, elsőként teljesítette a hatkörös, 20 kilométeres távot.

A Borsod MTB zárófutama után az összetett verseny legjobbjait is díjazták. A négy hétvége alapján a Miskolc-görömbölyi Molnár Péter lett a bajnok 305 ponttal, megelőzve a 275 pontos ózdi Frölich Tamást, valamint a 226 egységgel zárt kazincbarcikai Hacsi Ákost.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk