https://kolorline.hu/Idén is megrendezték a Vaskó Katalin Rajzversenyt

Idén is megrendezték a Vaskó Katalin Rajzversenyt

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Vaskó Katalin Rajzversenyt november 24-én, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskolájában Szuhakállón.

A körzeti megmérettetésen a térség iskoláiból több mint 70-en vettek részt, alsósok és felsősök, aki több kategóriában alkothattak. Dr. Herczegné Ruszkai Edit, intézményvezető érdeklődésünkre elmondta, a versenyt Vaskó Katalin, az iskola egykori tanára emlékére rendezik meg majd’ másfél évtizede, aki egész életét arra tette fel, hogy a gyerekekkel megszerettesse a művészetet, különösen a vizuális nevelés terén.

–Idén az alsósoktól a Katalin napi népszokásokkal kapcsolatos alkotásokat vártunk, a felsősök pedig csendélet, emberábrázolás és illusztrációkészítés kategóriában rajzolhattak – mondta az iskola vezetője.

Fotó: Zele Tímea (További képek a galériában.)

A verseny zsűrije a korábbi évekkel ellentétben nem a kísérőtanárokból állt, hanem független szakembereket hívta: Bukodiné Sólyom Ilona, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium művészettanára, Lalák Angelika, a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola művésztanára valamint Megyeri Csabáné Kohut Zsuzsanna, a Tompa Mihály Református Általános Iskola rajztanára értékelte az alkotásokat.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk