https://kolorline.hu/A Szent Szív Alapítvány Mikulása várta a gyerekeket Edelényben

A Szent Szív Alapítvány Mikulása várta a gyerekeket Edelényben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

A Római Katolikus Szent Szív Alapítvány az idén második alkalommal rendezte meg a hittanos gyerekek számára a Mikulás ünnepséget.

Az alapítvány célja elsősorban a fiatalok programjainak támogatása. Lehetőségeikhez mérten minden évben hozzájárulnak a gyerekek nyári táborozásához, valamint 60 hittanos és jól tanuló gyermek iskolakezdését könnyítik meg, egyenként 5000.-Ft-os vásárlási utalvánnyal. Anyagi forrásuk az adó 1 %-ból és adományokból tevődik össze, illetve alkalmanként programokat szerveznek a katolikus templomban, amelynek bevételeit szintén az alapítvány használja fel. Ebben az évben a Fényszínház előadásában a Jelenések című lézer-show műsort tekinthették meg az érdeklődők. A befolyt összegből tartották meg többek között december 04- én a Mikulás ünnepséget. A megjelent mintegy 200 gyereket a Csiribiri együttes szórakoztatta, majd a Télapó egy-egy csomaggal ajándékozta meg a résztvevőket. A műsor kezdete előtt Kelemen István plébános mesélt a fiataloknak Szent Miklós püspök életéről.

 

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk