https://kolorline.hu/Megszentelték az újborokat Edelényben

Megszentelték az újborokat Edelényben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Az Edelényi Hegyek Közössége a keresztény egyházakkal közösen, idén tizenharmadik alkalommal rendezte meg az újbor szentelő ünnepségét.

A ceremónia az edelényi római katolikus templomban kezdődött, ahol Virág Tamás az Edelényi Hegyek Közössége elnöke vezetésével a bogácsi Szent Márton Borlovagrend és a lillafüredi István Nádor Borlovagrend tagjai folyamodtak az egyházak képviselői elé, hogy áldást kérjenek az idei év termésére.
Az újborokat Kelemen István római katolikus és Marincsák László görög katolikus atyák szentelték meg istentisztelet keretében.

A program a szentmisét követően az újborok kóstolásával a Bódva Étteremben folytatódott, ahol először a Mátyás Óvoda Tulipán csoportjának gyermekei adtak ünnepi műsort, felelevenítve borhoz kötődő hagyományokat, majd Újvári Marika énekesnő szórakoztatta a szép számmal egybegyűlteket nóta és sláger összeállítással, illetve fellépett az Edelényi Férfikórus is.

 

 

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk