https://kolorline.hu/Fiatalok jelentkezését várja a rendőrség!

Fiatalok jelentkezését várja a rendőrség!

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

A Magyar Rendőrség utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, csak jelentkezni kell!

A Magyar Rendőrség számára is fontos az utánpótlás megtalálása és felkutatása, éppen ezért 2018-ban a rendőrségi nyílt napokon és a különböző rendezvényekhez kapcsolódó toborzókon továbbra is érdeklődhetnek azok, akiket vonz egy életre szóló hivatás, a felelősségteljes szolgálat és egy építhető karrier.

A tiszti szolgálatra jelentkezők a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar honlapjáról, a tiszthelyettesi szolgálatra jelentkezők a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium honlapjáról, míg a leendő határvadászok a Magyar Rendőrség honlapjáról tájékozódhatnak a felvételi eljárásokról és követelményekről.

A lehetőség tehát továbbra is nyitott, hiszen a rendőrségnek szüksége van az elhivatott, határozott fiatalokra, akik biztos megélhetést és egzisztenciát várhatnak cserébe a haza szolgálatáért.

 

További híreink

Tájékoztatás távhővezeték javításról és szolgáltatás szüneteléséről

Dátum: 2026. febr 02. 19:27

Február 4-én és 5-én napközben folytatódik a távhővezeték javítása a Csokonai utcában. A munkálatok miatt nem lesz fűtés- és melegvíz-szolgáltatás a Csokonai és a Mikszáth utcák érintett lakásaiban.

Boldog 72. születésnapot, Kazincbarcika!

Dátum: 2026. febr 01. 18:36

Kazincbarcika hivatalos születésnapja 1954. február 1-je. Ezen a napon a Minisztertanács várossá nyilvánította Kazincbarcikát, amelynek ekkor már 11-12 ezer lakosa volt. A 72. születésnap alkalmából lokálpatrióta városlakókat kérdeztünk, számukra mit jelent Kazincbarcika, a hely, ami sokaknak nemcsak egy szülőváros, hanem attól sokkal több: otthon, ahol jó élni és ahova mindig jó visszatérni.

Szurkolás és gyermekkacaj – felhőtlen jókedv a Kazincbarcikai Összevont Óvodák családi sportvetélkedőjén

Dátum: 2026. jan 31. 16:20

Kazincbarcikán folytatódott a sportnapok hagyománya – január 29-én a Kazincbarcikai Összevont Óvodák ismét megrendezte a családi sportvetélkedőt, ahol a gyerekek családtagjaik oldalán versenyezhettek különböző sportjátékokban az Irinyi tornacsarnokban.

Időközi önkormányzati választás 2026. március 8-án Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jan 30. 13:37

Kazincbarcikán 2026. március 8-án (vasárnap) időközi önkormányzati választást tartanak a 7. számú egyéni választókerületben. A terület választópolgárai ezen a napon 3 szavazókörben voksolhatnak arra, hogy ki képviselje érdekeiket Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testületében.

KolorTV élőben

Programajánló

Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten

Egressy Béni Művelődési Központ

IX. Rejtvényfejtő verseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk