https://kolorline.hu/A magyar kultúra napja a kistérségben

A magyar kultúra napja a kistérségben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

180 éve, 1838-ban, mindössze 48 évesen halt meg Kölcsey Ferenc, a magyar romantika nagy alakja. 195 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én írta meg a Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, melyet pályázati kiírásra 1844-ben Erkel Ferenc zenésített meg.  A mű első, nyilvános szabadtéri előadása az Óbudai Hajógyárban 1844. augusztus 10-én történt, a Széchenyi nevét viselő gőzhajó avatásán. Ezt követően az 1850-es évektől mindinkább a Himnusz lett a nemzeti érzelmeket kifejező népének. A magyar kultúra napját először 1989-ben szervezték meg, miután a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. decemberében felhívást tett közzé megünnepléséről. Azóta országszerte tartanak megemlékezéseket.

Sajószentpéteren január 20-án, a Lévay József Városi Könyvtárban a Sajószentpéteri Irodalmi Kör tagjai és az érdeklődők találkoztak, ahol megemlékeztek Kölcsey Ferencről, ismert kortársairól, valamint az 1823-hoz köthető jelentős irodalmi, színháztörténeti eseményekről, az időszakban élő folyóiratokról. Majd részletek hangzottak el a könyvtárban fellelhető Vörösmarty, Berzsenyi, és Kisfaludy Károly kötetekből az 1823-ban, illetve annak táján született versekből. Természetesen a megjelent költők is megosztották a hallgatósággal legújabb verseiket.

Bánhorvátiban január 19-én rendezték meg a magyar kultúra napját. A Berkes János Művelődési Házban egy kis ünnepség keretei között felléptek a helyi iskolások, óvodások és a Bánhorváti Népdalkör. Ez után tartották az Észak-Borsodi Fotókiállítás megnyitóját. A művelődési ház könyvtára tavaly novemberben csatlakozott a KönyvtárMozihoz. Ezt kihasználva a délután hátralévő részében filmvetítéssel lepték meg a látogatókat.

Vadnán ugyancsak kiállítás megnyitóval készültek a jeles napra. A Bessenyei Béla festőművész és Görzsöny József fafaragó, népi iparművész munkáiból nyílt tárlatot Hurták Tiborné, Vadna alpolgármestere mutatta be a közönségnek. A műsorban a helyi tehetségek mellett fellépett az Őszirózsák Nyugdíjas Klub kórusa.

Rudolftelepen a József Attila Művelődési Házban egy régi, de egyáltalán nem elfeledett, nagy közönségsikerrel futó film színpadi adaptációjának bemutatásával ünnepelték a magyar kultúra napját. A darabot a József Attila Művelődési Ház Bányász Kultúráért Alapítvány meghívására a Tiszaszederkény Kultúrájáért Egyesület fenntartásában működő Sodrás Amatőr Színtársulat tagjai adták elő. A fergeteges, poénokban nem szűkölködő vígjátékot az eredeti szövegkönyv felhasználásával a társulat vezetője, Jézsó Éva vitte színpadra.

Edelényben a Művelődési Központban a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola művészetoktatásában résztvevő diákjai koncerttel tisztelegtek a Himnusz születése előtt. A repertoárban népi-és klasszikus művek hangszeres előadása szerepelt.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk