https://kolorline.hu/Bál a községért

Bál a községért

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Azt mondják, faluhelyen jobban összetartanak az emberek. Ismerik egymás gondját, baját, örömét. Nagyon sok helyen még élnek az évszázados, évtizedes hagyományok. Az idősek ápolják azokat, s igyekeznek tudásukat átörökíteni az utódokra.

Felgyorsult, digitalizált világunkban azonban egyre nehezebb feladat hárul a falvakra, a benne élőkre, az önkormányzatokra. A települési szinten működő civil szervezetek az önkormányzatok mellett sokat tehetnek polgáraik életminőségének javításáért. Vadnán, a „Községünkért és Egymásért” Alapítvány évek óta szervezi jótékonysági bálját, minden év februárjában. Mint mindig, a cél idén is a községben funkcionáló szervezetek, intézmények rendezvényeinek a támogatása. A jelöltekre még várni kell, hiszen az alapítványi támogatás pályázati úton dől el, melynek sorsáról az öttagú kuratórium dönt. Mindenesetre a vacsorával egybekötött mulatság jó hangulatban zajlott. A rendezvény talpalávalójáról Sipos Péter gondoskodott.

 

További híreink

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

Zenei sokszínűség a XII. Kolorfesztivál nagyszínpadán

Dátum: 2026. aug 09. 18:02

Balkáni ritmusok, autentikus cigány zene és templomi koncert is várja a látogatókat a XII. Kolorfesztiválon. Augusztus 18-án Agárdi Szilvia a Szent Család-templomban ad koncertet, míg a Csónakázó-tónál a nagyszínpadon a Cimbaliband és a Parno Graszt gondoskodik a felhőtlen hangulatról. 

Orgonakoncerttel és Neoton musicallel indul a XII. Kolorfesztivál 

Dátum: 2026. aug 08. 18:13

Augusztus 17-én 11 órakor megnyílnak a XII. Kolorfesztivál kapui. A Csónakázó-tó mellett már napközben is gasztroutca, gyermek- és kísérőprogramok várják a látogatókat. A zenei előadások sora Túri-Nagy János orgonakoncertjével kezdődik, és a legnagyobb Neoton slágerek is elhangzanak a Veres 1 Színház előadásában.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk