https://kolorline.hu/A tehetséges „virtuóz”

A tehetséges „virtuóz”

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Edelényben, a Művelődési Központban egy helyi tehetséges fiatal, a nyolcadik osztályos Szalovszky Viktória adott nagy sikerű zongoraestet, március 23-án.

Viktória az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Művészeti Iskola diákja. Zenei tehetsége hamar megmutatkozott, elsősként kezdett furulyázni, másodikos korában már zongoraleckéket vett.  A miskolci Egressy Béni Zeneiskola növendéke ma mindkét hangszer kiválósága. Mi sem jelzi ezt jobban, mint az a sok díj, melyet a kislány magáénak mondhat.  A kis művész többek között furulya szakágban bejutott a köztelevízió által sugárzott komolyzenei tehetségkutató, a Virtuózok című műsor elődöntőjébe. A pénteki koncerten közreműködött: Végső Valdemár Norton, a miskolci Herman Ottó Gimnázium 5. osztályos tanulója zongorán, Pető Márk, az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium diákja és Kálmán Rita az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Művészeti Iskola tanára, valamint a miskolci Egressy Béni Zeneiskola Kamara-zenekara, a Régi Zene Együttes.

 

 

További híreink

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon kezdte pályafutását, most az ORFK vezetésével bízták meg Mecser Tamást

Dátum: 2026. jún 08. 12:29

Június 8-i hatállyal dr. Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével a miniszterelnök – közölte hétfőn a Belügyminisztérium.

A Vegyész Röplabda Akadémia adott otthont az U17-es országos döntőnek

Dátum: 2026. jún 07. 21:23

Június 5. és 7. között Kazincbarcikán rendezték meg az U17-es fiú röplabda I. osztályú országos döntőjét. A Vegyész Röplabda Club akadémiájának csarnokában a korosztály hat legjobb magyar csapata lépett pályára, köztük a házigazda VRCK együttese is.

Ünnepélyes búcsú a Don Bosco Sportközpontban – 56 diák ballagott el

Dátum: 2026. jún 06. 14:58

Ötvenhat végzős diák búcsúzott el június 5-én a Don Bosco Sportközpontban. A tanulók valamennyien sikeresen szakmai bizonyítványt szereztek, közülük hatan pedig az érettségi felé tettek újabb fontos lépést. Az ünnepség a lezárás és az elért eredmények elismerése mellett a továbblépésről is szólt.

Gulliver a törpék országában – néma táncszínház varázsolta el a gyerekeket Barcikán

Dátum: 2026. jún 05. 16:08

Újabb ingyenesen látogatható kulturális élményt hozott Kazincbarcikára a Petőfi Kulturális Program május 29-én. Ezúttal a családokat várták az Egressy Béni Művelődési Központba a Gulliver a törpék országában című táncszínházi előadásra, amelyre díjmentesen lehetett regisztrálni. Városunk a turné idei évadának mindössze 11 állomása közé került be.

KolorTV élőben

Programajánló

Gonda Zoltán festőművész kiállítása - Emberben a művész, művészben az ember

Mezey István Művészeti Központ

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk