https://kolorline.hu/A Magyar Költészet Napját ünnepelték

A Magyar Költészet Napját ünnepelték

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

„ Veszem a szót, földobom a levegőbe, ott szétesik, és újra megfogom, és akkor valami más. ”

Az idézet a magyar költészet egyik legjelentősebb alakjától, József Attilától származik, kinek születésnapja egyben a magyar költészet napja. 1964 óta minden évben, április 11-én a legkülönfélébb irodalmi rendezvényekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. 

Sajószentpéteren, a Lévay József Városi Könyvtárban ez alkalomból rendhagyó könyvtári órát tartottak a felsősöknek. Az előadásból a gyerekek ízelítőt kaptak a versek sokszínű, gazdag világáról, arról, hogy mennyi mindenről lehet írni, mi mindent ki lehet fejezni a költészetben, a költészettel. A jeles napon megemlékeztek a város nagy poétájáról, a száz éve elhunyt Lévay Józsefről. Határainkon túlra tekintve kitértek a költészet világnapjára, mely március 21-én volt, majd Lackfi János gyermekverseiből hangzottak el idézetek. Természetesen nem maradhatott el a könyvtárhasználat megismerése sem. A rendezvény vendége Kiss Barnabás sajószentpéteri újságíró, költő volt, aki egy-egy vers születésének körülményeiről mesélt a tanulóknak, valamint gyermekeknek szóló verseit olvasta fel.

Vadnán a Göőz Pál Művelődési Házban a tradícióknak megfelelően Versmondó Gálával ünnepelték József Attila születésnapját. A műsorban óvodások, iskolások, fiatalok, felnőttek adták elő legkedvesebb verseiket. A szavalatokat klarinét, próza és népdalprodukciók egészítették ki, valamint kivetítőn keresztül megzenésített verseket, videoklipeket láthattak-hallhattak az érdeklődők. Az amatőr előadók emléklapot és jelképes ajándékot kaptak jutalmul.

 

További híreink

Rekordszámú fiatallal zajlik a 2026-os diákmunkaprogram Kazincbarcikán

Dátum: 2026. júl 26. 11:48

Javában tart Kazincbarcikán az idei diákmunkaprogram: júliusban 41, augusztusban pedig 47 fiatal dolgozik a város különböző intézményeiben. A tanulók három héten át napi négy órában látják el feladataikat. Az idei 88 résztvevő minden eddiginél több fiatalnak biztosít nyári munkalehetőséget.

Fedél nélkül – A hajléktalanellátás biztosított Kazincbarcikán annak, aki kéri

Dátum: 2026. júl 25. 13:48

Problémaként merült fel a közösségi média helyi csoportjaiban, hogy a fedél nélkül élők összepiszkítják az utcabútorokat, ezért nem megfelelő a köztéri padok tisztasága. Az önkormányzat a szociális szolgáltató központtal, a rendészettel és az egészségügyi intézményekkel közösen igyekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak, viszont az alaptörvény és a jog alapján senkit nem lehet kötelezni arra, hogy bemenjen a hajléktalanellátó intézményekbe. 

Vegyszeres gyomirtást végez a MÁV a térség vasútvonalain

Dátum: 2026. júl 24. 18:30

A MÁV Pályaműködtetési Zrt. tájékoztatása szerint a következő hetekben vegyszeres gyomirtást végeznek a vasúti pályahálózat több szakaszán.

Újra a kazincbarcikai Jávori István lett a magyar Wikipédia szócikk-karbantartó bajnoka

Dátum: 2026. júl 23. 18:57

Az idén 23 éves magyar Wikipédia kapcsán két versenyen is dobogós helyezést ért el Kazincbarcika nyugalmazott pedagógusa, Jávori István. A közösségi enciklopédia helyi megerősített szerkesztője a 2026-os Karbantartó versenyen első, míg a Közép- és kelet-európai (CEE) tavasz nevű szócikkíró megmérettetésen második helyezést ért el. A szerkesztő külön lokálpatrióta érdeme, hogy több mint 700 szócikkéből 35 Kazincbarcikához köthető.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk